Napi Online

India már túl drága a nyugati cégeknek

Az elkövetkező időszakban Közép- és Kelet-Európa, valamint Észak-Afrika lesz a vállalati forráskihelyezések favorizált helyszíne, miután India kezd túl drágává válni.

A nagy európai cégek előnyben részesítik a hozzájuk kulturális szempontból közelebb álló országokat - írja az Economist Intelligence Unit (EIU) most közzétett felmérésében. Egyre nagyobb az igény a nagyvállalatok részéről az olyan helyszínek iránt, ahol komplexebb szolgáltatásokat tudnak nyújtani, emellett kulturális és nyelvi szempontból közelebb állnak az anyacéghez. Emiatt egyre vonzóbbá válnak a közép- és kelet-európai országok, ahol legföljebb feleannyiba kerül a munkaerő, mint a legolcsóbb nyugat-európai városokban. Újabban Románia, Egyiptom és Jordánia is egyre népszerűbb. Az outsourcing vagy offshoring keretében a vállalatok általában bizonyos technikai és adminisztratív tevékenységeiket, valamint telefonos ügyfélszolgálataikat telepítik alacsonyabb bérű országokba, ami egy másik felmérés szerint általában 15 százalékos költségmegtakarítást tesz lehetővé.

A Hewlett-Packard például Bukarestben, Szófiában és Pozsonyban nyitott központokat, ahol a létszám a jelenlegi 1500-ról a jövő év végére várhatóan 4000-re nő. A bukaresti központban a tervek szerint valamennyi európai nyelven az ügyfelek rendelkezésére állnak - mondta a Reutersnak a HP egyik európai illetékese. A globális offshoring-piac jelenleg évi 40-50 milliárd dollárra rúg és évente 30 százalékkal bővül, így értéke 2008-ban elérheti a 100 milliárd dollárt - állítja az EIU. A fejlett országokban így mindjobban aggódnak amiatt, hogy külföldre viszik a munkahelyeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!