MTI

Két cég osztozik a mobiltelefon világpiac felén

Bőven több mint 50 százalékos lehetett az új mobilkészülékek nemzetközi piacán az idei év első negyedében a piacvezető Nokia és a második helyezett Motorola együttes részesedése.

Ezt a Gartner kutatóintézet közölte, amely a finn cég részét az eladásokban 34 százalékosra, az amerikaiét 20,3 százalékosra tette, megjegyezve, hogy mindkettő közel 4 százalékponttal növelte a maga részét az egy évvel korábbihoz képest. A Gartnernél a Samsung a harmadik 12 és fél százalékkal, az ugyancsak dél-koreai LG a negyedik 6 és fél százalékkal és a Sony-Ericsson az ötödik 6,1 százalékkal.

A negyedéves eladásokat az intézet globálisan 224 millió telefonra becsüli az egy évvel korábbi 181 millió után. A 3G, azaz harmadik generációs mobilok eladásai szerinte az idén 100-110 millió darab között alakulnak, tavalyoz képest körülbelül megkétszereződnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!