MTI

Németország vezeti az európai szabadalmi listát

Németország a világ összes szabadalmának 18,5 százalékával az európai országok élén állt tavaly a legtöbb szabadalmat benyújtott országok sorában - derül ki az Európai Szabadalmi Hivatal (EPA) adataiból, amelyekhez a Süddeutsche Zeitung jutott hozzá.

A hivatalos adatokat az EPA júniusban teszi majd közzé. Franciaország a második (6,2 százalék), majd Hollandia (6,1 százalék), Nagy Britannia (3,61 százalék) következik. Az EPA 2005-ben az eddigi legnagyobb számú szabadalom bejelentését regisztrálta, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Összesen 128 700 esetben indítottak szabadalmi eljárást világszerte, szemben a megelőző év 123 700 bejelentésével.

A világ listavezetője változatlanul az Egyesült Államok, több mint 32 ezer szabadalom bejelentésével, ez az összes 25 százalékát tesz ki ki, előzi meg Németországot és a harmadik helyen álló Japánt, amelynek részesedése 17 százalékos. A legötletesebb cég a Philips volt tavaly, akárcsak tavalyelőtt. A holland vállalat 4170 bejelentést tett, amivel megelőzte a Siemenst (1550 bejelentés). Az első tíz vállalat között a német cégek közül a Bosch és a BASF található még.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!