SG.hu·

Megvenné a Magyar Telekom az Invitelt

A Magyar Telekom ajánlatot tett a második legnagyobb magyar vezetékes szolgáltatóra, az Invitelre - jelentette a Dow Jones az ügylethez közel álló forrásra hivatkozva.

Az informátor arról nem beszélt, hogy mennyit ajánlott a Magyar Telekom, illetve hogy mely cégek pályáztak még. Szakértők azonban 500 millió euróra becsülik a társaság értékét, a tavalyi 82,4 millió eurós EBITDA hatszorosára. Az Invitel tulajdonosai az American Investment Group Inc. érdekeltségébe tartozó AIG Emerging Europe Infrastructure Fund és a GMT Telekommunications Partners Ltd. a JP Morgan Chase Co.-t bízták meg az Invitel eladásával. A társaságra az első körben március elején kellett beadni az ajánlatokat. Szakértők szerint a Magyar Telekom mellett a TDC és a HTCC érdeklődhet még az Invitel iránt.

Konkurensének megszerzésével az MTelekom részesedése a magyar piacon a jelenlegi 79 százalékról 90 százalék fölé emelkedne, ám a látszat ellenére nem biztos, hogy versenyjogi szempontból problémás lenne a felvásárlás. Az ugyanis, hogy egy régióban az egyik monopóliumot felváltja egy másik monopólium, nem jelenti feltétlenül a verseny sérülését. A Magyar Telekomnak ráadásul már nem is az Invitelhez hasonló regionális szolgáltatók a legnagyobb konkurensei, hanem a saját piacán megjelenő UPC, illetve Tele2.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kristiaan2006. 03. 30.. 23:12||#5
ha a HTCC veszi meg akkor inkabb veszitenenek :(
© Xantia2006. 03. 30.. 21:36||#4
Le a monopoliumokkal...
© Luise2006. 03. 30.. 20:10||#3
én meg hungaroteles, és NAGYON várom, mikor fogják végre kipicsázni a piacról, mert a hungarotel a lehúzás új mûfaját termtette meg, mióta "szolgáltat". minden évben "felülmúlják" magukat...
© Bandee19872006. 03. 30.. 12:17||#2
Invitel ADSL-em van...kíváncsi leszek mi lesz.
© ThomasTheKoRner2006. 03. 30.. 10:37||#1
Hát szerintem ezzel az Invitelesek csak nyernének...