SG.hu·

Jön a programozható kóla

A XXI. században a fejlődés és a technológia mindent meghatározhat - gondolta néhány vállalkozó kedvű kutató. Nem kivétel már ez alól az üdítők íze sem.

Fiatal szakemberek úgy gondolták, ha már ilyen fejlettek a szenzorok és a számítástechnika, akkor miért ne használhatnák ezt ki. Az elhatározást tett követte és megalkották a gombnyomásra változtatható színű, összetételű és ízű kólát. A megoldás a kóla különleges műanyag borításában rejlik. Erre kerültek rá kívülről a különböző chipek, illetve az általuk vezérelt nyomásérzékelő szenzorok. Ezeket megnyomva az üdítőhöz hozzáadódnak az egyedi ízek, színanyagok vagy alkotóelemek. Utóbbiak lehetnek például ásványi anyagok, vitaminok.

"Ezzel a módszerrel a vásárló kezébe adjuk a választás lehetőségét, ezenkívül olyan italt vehet, amilyet éppen szeretne. Ez jó a gyártóknak is, hiszen nem kell húszféle üdítőt piacra dobniuk, elég csak két- vagy háromfélét és majd a vevő ízesíti őket" - nyilatkozta Glenn Wachler, az új üdítőt kitaláló Ipifini cég munkatársa. Wachler elmondta azt is, hogy a terveik szerint több kisebb és nagyobb üditőgyártó cégnek is licencelni fogják a technológiájukat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SirLord2006. 03. 30.. 18:28||#9
"Ezzel a módszerrel a vásárló kezébe adjuk a választás lehetõségét, ezenkívül olyan italt vehet, amilyet éppen szeretne."

srácok ez rohadt jo, választhatunk innivalot vásárláskor, akármilyet, amihez épp kedvünk van...vagy várjunk csak...hisz ez eddig is igy volt<#idiota><#banplz>
© pemga2006. 03. 30.. 18:01||#8
Ettõl függetlenül ez még jó ötlet, csak nem kell hi-tekben gondolkozni, így még olcsóbb is sokkal :).
© pemga2006. 03. 30.. 17:59||#7
Hmm, nekem ez a chipek és szenzorok nem igazán jön le. Ha jól értelmeztem, akkor ezek szimpla mûanyag tárolók (ld. még pukkasztós-papír, avagy puki-papír :) amit csomagolásokhoz szoktak használni), egyszerûen ezt kell benyomni, kb mint ahogy a gyógyszert szokás kivenni a fóliából, csak ez befele löki a palackba. Gondolom utána összeráz, iszik.

Egyébként nekem nagyon brutálisnak tûnik ez az oldal, mintha valami patent generátor lenne (innovation engine tm): csinálsz egy excel táblát a különféle paraméterekbõl, amik kombinációjából õ folyó szöveget állít elõ, amit utána be lehet küldeni a szabványügyi hivatalnak. Hmm...
© Luciferke2006. 03. 29.. 22:29||#6
Ez így van. Sõt csokiból is van ilyen! Sõt még óvszerbõl is... <#vigyor2>
<#taps><#vigyor2>
© Xantia2006. 03. 29.. 19:30||#5
Azt hiszem ezt már kitalálták. Úgy hívják üdítõ automata. Bedobod a pénzt és a gombot megnyomva a megfelelõ palack üdítõt kapom.
© Xantia2006. 03. 29.. 19:29||#4
Sõt, gombnyomásra Fanta, Cola vagy ásványvíz lesz.
© alejandri2006. 03. 29.. 19:01||#3
ez igy igaz... de érdekes az ötlet<#vigyor4>
© waterman2006. 03. 29.. 18:22||#2
ja. a mûanyag minden. azért kíváncsi lennék hogy is gondolták ezt.. ha világosabb kólát szeretnék, akkor a flakon oldalán megdörzsölöm a szõke gombot, mire az hipót adagol a kólához, mire az pár perc alatt kifehéredik.. fincsi. még több adalék, még több érzés, még több veseelégtelenség..
© Teppik Amon2006. 03. 29.. 15:50||#1
"....a mûanyag anya, a mû csecsemõ...."