SG.hu·

Gyurcsány Ferenc és az elektronikus kormányzat

A mai napon Gyurcsány Ferenc látogatást tett az Elektronikuskormányzat-központban.

A miniszterelnök tájékozódott a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer működéséről, és meggyőződött az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat biztonságos működéséről. Ezt követően a Kormányzati Portál internetes fogadóórájának vendégeként válaszolt a beérkezett kérdésekre. A miniszterelnöki fogadóórát a vártnál lényegesen nagyobb érdeklődés kísérte - a szokásos, 200-250 megkereséssel szemben percenként közel 1000 érkezett a Központi Elektronikus Szolgáltató rendszerbe, ennél fogva a válaszok is a megszokottnál lassabban, de folyamatosan jelentek meg a Párbeszéd fórumban.

Baja Ferenc ismertetőjében elmondta: a Kormányzati Portál Párbeszéd fóruma hasonló a szokásos internetes fórumokhoz, lényegi különbség azonban, hogy az itt hozzászólók saját nevükben regisztrált felhasználók lehetnek, így léphetnek kapcsolatba az on-line fogadóórák vendégeivel. A Kormányzati Portál statisztikát készít a fórumok témaköreiről, beleértve az internetes fogadóórákat is. A témák relatív látogatottságát és népszerűségét ábrázoló rendszer neve eGAMES (eGoverment Assessment, Measuring and Evaluation System). A rendszer segítségével a kormányzati témák népszerűsége és látogatottsága összemérhetővé válik. A rendszer az EU eEurope Awards pályázatán döntős lett és az EU a módszer felvételét javasolta az "eGovernment Good Practice 2005"-be.

Baja Ferenc kiemelte: az Elektronikuskormányzat-központ a közigazgatási reform motorja. A Kormányzati Portálon található Ügyfélkapun eddig több mint negyvenezren regisztráltak. A regisztrációt követően több ügytípus indítható, amelyek közül az okmányirodai ügyintézés, az adóügyintézés, és az elektronikus felvételi a legnépszerűbb.

A fogadóóra kezdetéig Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz több mint 60, ügyfélkapun regisztrált felhasználó intézett kérdést. A kérdések jelentős része érintette a hazai egészségügy helyzetét, a 100 lépés program külpolitikai vonatkozásait, valamint a kis- és középvállalkozások támogatási rendszerét és a Széchenyi Kártya Programot. Baja Ferenc elmondta, hogy a Központi Elektronikus Szolgáltató rendszer a következő negyedéves technológiai fejlesztés eredményeként alkalmassá válik a percenkénti 2000 megkeresés fogadására.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Garfield2006. 02. 28.. 20:45||#4
Mibõl gondolod, hogy van nekik saját portáljuk?
© Ghilette2006. 02. 28.. 18:57||#3
A minap az E-Magyarország.hu-n nem találtam meg egy kistepülés polgármesteri hivatalát sem. Az egész portál teljesen komolytalan, pontosabban TARTALMATLAN!!!
Információ nélkül semmi értelme az egésznek...
© Zogu2006. 02. 28.. 11:14||#2
Nagyszerû! Bravó! Csak az Emilen érkezõ dolgokat nem fogadja a Polgármesteri Hivatal, mert "nem lehet azonosítani a feladót". FAX-on minden további nélkül fogadja ugyanazt. Na erre varrjon gombot az Elektronikuskormányzat-központ.
© Jack Bauer ahõs2006. 02. 28.. 09:50||#1
Oh yeah!