Napi Online

Bíróság előtt a görög mobil-lehallgatási ügy

Az amerikai igazságügyi tárcának (DoJ) március 8-ig kell bemutatnia a nemzetbiztonsági hivatal (NSA) által végzett,engedély nélküli lehallgatásokról szóló dokumentumokat.

2004-ben és 2005 elején lehallgattak egy sor vezetõ görög államférfi mobiltelefonját, köztük a miniszterelnökét és öt miniszterét. A lehallgatottak között volt a védelmi minisztérium teljes vezetõsége is. A lehallgatásokat továbbító parabolaantennák metszéspontjában az USA athéni nagykövetsége állt. Görög kormányforrások szerint a CIA állt a lehallgatások hátterében. Az amerikai kormány tagadta a vádakat. A lehallgatásokat a Vodafone hálózatán keresztül hajtották végre: valakik egy nagyon fejlett kémprogramot telepítettek a társaság számítógépes rendszerébe.

A botrány úgy robbant ki, hogy számos kormányzati szereplõ a célba nem érõ sms miatt panasszal élt a társaság felé. Végül a Vodafone vezérigazgatója tájékoztatta a görög miniszterelnököt a több mint másfél éves lehallhatásról. Tette mindezt egy nappal azután, hogy a Vodafone informatikai biztonságért felelõs igazgatója rejtélyes körülmények között elhunyt. Mivel a Vodafone megsemmisítette a felfedezett kémprogramot, egyelõre nincs bizonyíték arra, hogy ki követte el a lehallgatásokat.

Az amerikai igazságügyi tárca (DoJ) mostani - stílusosan - meghallgatása csak az USA határain belüli törvénytelen lehallgatásokra vonatkozik. Ha a minisztérium az iratokat nem tudja bemutatni, törvényi indokolást kell elõterjeszteni, ítélkezett egy szövetségi bíró. Az Electronic Privacy Information Center (EPIC) az információszabadságról szóló törvény (FOIA) alapján perelte be a DoJ-t. A bíró meglátása szerint a Bush elnök által "várva várt" vita az elnöki rendelettel engedélyezett illegális lehallgatásokról csak akkor kezdõdhet meg, ha a DoJ bemutatja a megfelelõ iratokat.

Amerikai polgárjogi szerveztetek más téren is fellépnek az ország pogárainak lehallgatása ellen. Az American Civil Liberties Union (ACLU) például bíróság elõtt kívánja elérni, hogy az NSA fejezze be a leleplezett lehallgatási akciót. Az Electronic Frontier Foundation (EFF) a távközlési szolgáltatókat támadja, mivel nélkülük lehetetlen volna a polgárok megfigyelése, és az adatvédelmo jogsértés társtetteseként az AT&T-t perelték be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fawcet #4
    Amúgy milyen okból hallgatják le az egész görög kormányt? Talán terroristák akarnak lenni?
  • fawcet #3
    Kémparadicsomos világban élünk.
    Mindent lát a Nagy Testvér onnan is.
  • robrose #2
    Hát.. Most h 5 nap alatt megnéztem a 24 2. és 3. vadját, én is erre a következtetésre jutottam..
  • Cat #1
    Vodafone vezérigazgatója tájékoztatta a görög miniszterelnököt a több mint másfél éves lehallhatásról. Tette mindezt egy nappal azután, hogy a Vodafone informatikai biztonságért felelõs igazgatója rejtélyes körülmények között elhunyt.

    Ez nagyon durva! A biztonsági igazgató nem hajlandó eltussolni az ügyet, a CIA kinyirja, erre a vezérigazgató borítja az asztalt...