SG.hu·

Nagyobb biztonságot ígér Gates

A Microsoft elnöke az eddigieknél nagyobb biztonságot ígért, kiemelve, hogy cége előrenyomul a fontos területeken - az MS Antispyware téves riasztása miatt körül eközben újabb bonyodalom támadt.

Gates a most zajló RSA konferencián tartotta meg beszédét, amelyben szokása szerint a biztonságot helyezte előtérbe. Elmondta, hogy jó ütemben haladnak előre a kijelölt úton, és új termékeik révén fontos előrelépésekről is beszámolhatnak majd az idei évben. Véleménye szerint több területen, így például a jelszavaknál, újításokra van szükség, mivel a jelenlegi helyzet egyáltalán nem kielégítő.


"Ha megnézzük napjaink biztonsági rendszereit, világos, hogy nem a nagyobb egyszerűség felé haladunk. Már a nyomon követendő dolgok fejben tartásának is túlzott szerep jut, így ezen a téren is sokat kell javulnunk" - jelentette ki Gates. A jelszavas megoldások helyett természetesen saját megoldásukat, az MS InfoCard kezdeményezést ajánlotta, amely szerinte három-négy éven belül elterjedhet a nagyvállalatok körében. Ez a WinFX részeként érkezik majd, és támogatni fogja Vista, az XP SP2, valamint a Windows Server SP1 és R2 operációs rendszerekre megjelenő Internet Explorer 7 böngészőt. Gates négy területet emelt ki a fejlesztések közül: megbízhatósági ökoszisztéma (a meghajtószoftvereknél alkalmazott digitális aláíráshoz hasonló rendszer), a biztonságot szem előtt tartó fejlesztés, az egyszerűségre való törekvés, illetve az integritásra, egységre, már az alapoktól a biztonságra épülő platformok.

Az InfoCard a vállalat azonosítási metarendszerekkel kapcsolatos víziójának részeként készül, és magában foglalja a Passport rendszer tanulságait. Itt egyrészt a külső fél által kibocsátott engedélyek, illetve a saját számítógépen, pontosabban az operációs rendszer biztonságos területein tárolt információk játszanak majd fontos szerepet. Az elképzelésről részletesebben az MSDN oldalán tájékozódhatunk.


Időközben újabb bonyodalom támadt a vállalat Antispyware szoftvere körül, amely nemrég vette fel a Defender nevet. A napokban ugyanis kiderült, hogy az alkalmazás első bétája ismét tévesen azonosított egy kártevőt, mégpedig a konkurens Norton termékek regisztrációs bejegyzésében. Az érintett Symantec AntiVirus Corporate Edition és Symantec Client Security szoftvereket a Bancos-A trójaiként ismerte fel, és törölte a bejegyzést, ami által a fenti programok nem működtek tovább. Nem ez az első eset, hogy az Antispyware téves riasztása támaszt problémákat, ám a szoftvercég részéről igyekeztek leszögezni, hogy a Symanteckel közösen dolgoznak a javításon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ttt ttt2006. 02. 16.. 15:51||#53
Csinálni nem igérni.
© gordonmail2006. 02. 16.. 11:43||#52
<#mf3><#ejnye1><#boxer>
© strogg2006. 02. 16.. 10:50||#51
Itt páran fordítva ülnek a lovon. hála a jó istenek, hogy a linuxban felderítik a biztonsági rést. Minnél többet találnak, annál több lesz javítva, ésa végén annál jobb cuccost tudok telepíteni. Egy elvadult win világban lehet csak az a hozáállás, hogy minnél kevesebebt találnak, annál jobb. Attól az SW még nem lesz biztonságosabb. Nem véletlen mûködik lassan 15 éve linus "add ki minnél hamarabb a közösségnek" elve! Lehet hibás, lehet bugos, de sok ember sokat tesz ez ellen. A végeredmény egy jobb SW. Ezzel nem tud versenyezni az m$, pusztán a zárt forrása miatt. És ahogy náézem amit külsõk jeleznek nekik arra is xarnak, mert a sok loser user így is fizet nekem, meg úgyis. Akkor minek foglalkozna vele?
© Tinman2006. 02. 16.. 10:07||#50
Azt nem tudom neked miért van mázlid, de engem elkeserít, hogy egyik progiban sem bízhatok :-(
Keylogger... de jó... remélem nem rendeltek nekem csak úgy viccbõl 100 dvd-t filmet, meg 50 játékot a címemre just for fun <#szomoru1>
© EvilDevil2006. 02. 16.. 03:18||#49
Nálam miért nincsenek keyloggerek Spyware és vírus szutykok... merõ talány
Ha be is csuszik egy spyprogi, havonta max 1 azt a Spyware Doctor lepucolja.

mellesleg rolika nagy hülye vagy ha direkt töltesz le vírusokat... 1.5 éve használok NOD32-t és jól védi a gépemet... direkt lefutattam egy rakás másik víruskeresõt (AVG, BitDefender stb és azok se találtak semmit!!

© rigidus2006. 02. 16.. 00:42||#48
"habár lehet, hogy az olyan prok, mint te azzal nézed."

Az ilyen megallapitasokat nem nagyon szivlelem es ha nem tul nagy keres, a jovoben ne irj ilyeneket. Koszonom.
© rigidus2006. 02. 16.. 00:01||#47
"egy ilyen linket" helyett --> egy ilyen levelet
© rigidus2006. 02. 15.. 23:59||#46
"én még olyat nem láttam, hogy vki WMP-vel nézegetett volna képeket (bmp-t)."

Az egy dolog, hogy Te nem lattal meg ilyet, attol meg van ra tengernyi megoldas. Ha emailbe kap a fazon egy ilyen linket amit megnez egy email kliensel ahol a javascript be van kapcsolva, az a kedves user beavatkozasa nelkul fog wmp-t nyitni a haxolt bmp fajlal.

Vannak mas megoldasok is de ide nem irom le, nem szeretnek otleteket osztogatni. :)
© archkoven2006. 02. 15.. 23:54||#45
Gondolom te már akkor pontosan láttad mit hoz a jövõ azért hoztad elõ ezt a példát. Persze valószínûbb, hogy ott volt még a tojáshéj a seggeden és nem is gondolkodtál ilyeneken. De lehet, hogy már idõsebb vagy, de a kutyát nem érdekelte, hogy neked mi a véleményed, így aztán a tévedésedet sem tudják utólag a fejedre olvasni. Pont úgy ahogy most sem fogja senki felemlegetni, ha most tévedsz valamiben, mert még most sem jutottál el arra a szintre, hogy bármit is számítson a véleményed.
© rigidus2006. 02. 15.. 23:53||#44
"nem gondolod, hogy ha megcserélõdne az elterjedtség arány, akkor drasztikusan megnõne a felfedezett hibák"

Dehogynem. Csak ezzel egyutt a fejlesztok szama egyenes aranyban novekszik.

Tavaly olvastam rola cikket, hogy egyes fejlesztoi korokben azon megy a verseny, hogy ki talal es javit tobb biztonsagi hibat a szabad szoftverekben.