MTI

Megújult térfigyelő rendszer a Keletin

Megújult térfigyelő rendszert adtak át a Keleti pályaudvaron pénteken.

A MÁV közleménye szerint a kamerarendszert azért telepítették, hogy javítsák a pályaudvaron megforduló utasok biztonságát, és a vasúti személykocsik vagyonvédelmét. A rendszer segíti a kritikus területek folyamatos figyelését is. A Keleti pályaudvar térfigyelő rendszerére kiírt pályázatra tíz ajánlat érkezett, eredményt 2005. szeptember 5-én hirdettek.

A pályázat nyertese a Híradástechnika Trade Kft. lett, nettó 44,9 millió forint ajánlati árral. A kamerák a közforgalom számára megnyitott területen túlmenően az üzemi területet is figyelik. A 30 korszerű kamerával rögzített képek kiértékelése a pályaudvaron található rendőrőrsön történik. A rendszer az adatvédelmi biztos ajánlásainak megfelel.

A Keleti pályaudvaréval azonos időben írták ki a Nyugati pályaudvar térfigyelő rendszerének telepítésére vonatkozó pályázatot is. A nyertes a MÁV 2005 MASZH konzorcium lett, nettó 52,711 millió forint ajánlati árral. A telepítésre vonatkozó szerződést várhatóan az év első felében írja alá a MÁV Zrt. a győztes pályázóval. A MÁV közölte azt is, hogy a Déli pályaudvar térfigyelő rendszerének pályázati kiírása már előkészítő szakaszban van.

A MÁV tájékoztatása alapján az elmúlt évben az utasokat 214 esetben lopták meg, míg 113 esetben vasutasokkal szemben követtek el garázdaság körébe tartozó bűncselekményt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #3
    Miért kéne hogy zavarja a MÁV kedves vezetőségét?
    Inkább az az évi sok milliárd forint veszteség amit ez a MÁV-nak nevezett ócskavashalom termel.
    Minket állampogárokat kéne hogy zavarjon, hogy nem engedik privatizálni ezt a pénznyelőt, ezátal nem kis összeget kihúzva évente a zsebünkből. Azoktól is akik nem vonatoznak.
  • klastrom #2
    Röhögni fogtok de a Londoni King's Cross kajakra ugyanúgy néz ki mint a Keleti de legalábbis hasonlít rá.Csak éppen úgy köbö 50 évvel modernabb.De ez ne zavarja a MÁV kedves vezetőségét...
  • teddybear #1
    Megsüthetik a kameráikat, ha nincs aki elkapja a tolvajokat, illetve ha másnap megint odaeszi a fene őket, mert nem csukják be a gazembereket!

    Na meg a hajléktalanok, és a kosz! A Keletibe mostmár egy kényesebb patkány nem tenné be a lábát, mert még elkapna valamit tőlük.