SG.hu

A Nokia nyerte a brit 3 hálózatbővítési szerződését

A 3 mobilmédia-vállalat arról számolt be, hogy a Nokiával írja alá a jelentős nagy-britanniai hálózatbővítésére vonatkozó szerződést.

A Nokia gerinchálózati berendezéseket szállít a 3 számára, emellett 3GPP Release 4 funkciókat is beépít a szolgáltató gerinchálózatába. A megállapodás értelmében a cég Nokia MSC szervereket, médiaátjárókat, és szolgáltatás-érzékelő GGSN funkcióval ellátott Nokia Flexi ISN-t szállít, emellett továbbfejleszti a 3 meglévő nagy-britanniai gerinchálózati elemeit.

A 3GPP által meghatározott, és a mobilhálózatot optimalizáló Release 4 architektúra segítségével a szolgáltatók a hívásokat központi telephelyeiken felügyelhetik, míg a kapcsolási funkciókat a nagy forgalmú területeken szétszórva működtethetik. A rendszer a működési költségek kezelésében és a hálózat kiépítése során egyaránt előnyös. A Nokia emellett telepítési, engedélyeztetési, integrációs, valamint hálózattervezési és rendszerintegrációs szolgáltatásokat is biztosít. A megállapodás a két vállalat között 2001 márciusában indult együttműködést terjeszti ki.

David Cooper, a 3 műszaki igazgatója elmondta: "Ahhoz, hogy ügyfeleink növekvő tábora számára jó minőségű, csúcstechnológiájú szolgáltatásokat biztosíthassunk, bővíthető, kiváló minőségű, és modern hálózatra van szükségünk. A hálózatnak ugyanakkor a folyamatos bővülés mellett, és a teljes IP felé vezető úton is kimagaslóan hatékonyan kell működnie. Az MSC szervermegoldás a Release 4 architektúrának és a minőségi terméktervezésnek köszönhetően minden tekintetben megfelel elvárásainknak."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!