Napi Online

Elektronikus beléptetőrendszert kap a Parlament

A tervek szerint az új parlament alakuló ülésére már feláll az Országház és a képviselői irodaház új elektronikus beléptetőrendszere. A fejlesztésre az Országgyűlés Hivatala legfeljebb nyolcvanmillió forintot költ.

Az Országgyűlés Hivatalának (OH) szándékai szerint május közepén, az új Országgyűlés felállására már működik az Országháznak és az Országgyűlés Irodaházának új elektronikus beléptetőrendszere - közölte Bakos Emil, az OH gazdasági főigazgatójától. A hivatal európai uniós gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési pályázatot hirdetett az új hálózat kiépítésére. A jelenlegi - egyszerű, fényképes - "technika" a főigazgató szerint már eléggé elavult. Hogy miért éppen most váltanak, annak az is magyarázata, hogy minden ciklus elején új belépőkártyákat adnak ki, így most egy füst alatt elvégezhetik ezek kiosztását és az új beléptetőrendszer felállítását. További indok volt, hogy már a köztársasági őrezred is készített ajánlást és jelezte: szükség lenne egy modern hálózatra.

A tender győztesének az elkészült építészeti terveknek és műszaki követelményeknek megfelelően kell az új elektronikus kártyák elfogadására alkalmas hálózatot, az üveg tolólapos és forgóvillás személyi beléptetőkapukat felállítania - a Parlament esetében az előbbit hét, míg az utóbbit három bejáratnál építik ki, az Országgyűlés Irodaházának főbejáratánál pedig szintén az üveg tolólapokat használják majd. A nyertes feladata lesz még a jelenleg működő gépjármű-beléptető rendszert integrálni az újhoz és biztosítani a közreműködők oktatását, a karbantartást, valamint a dokumentálást is elvárja az OH. A pályázatban a kiíró 60-80 millió forint között határozta meg a bekerülési árat.

A győztesnek 14 ezer kártyaalapot kell leszállítania. Bakos Emil szerint azért ilyen sokat, hogy a ciklus végére is maradjon tartalék, még akkor is, ha azokat a képviselők, munkatársak és szakértők elvesztenék vagy jelentős lenne az amortizáció. Azok a cégek indulhatnak a pályázaton, amelyek rendelkeznek a szakmai referenciákon túl műemléki környezetben végzett építőipari munkák igazolásával is. Bakos Emil szerint így 5-8 magyar társaság jöhet szóba. A közbeszerzési eljáráson indulni szándékozó cégeknek nincs túl sok idejük a szükséges igazolások beszerzésére, mivel a részvételi jelentkezés határideje február 7. 10 óra, majd a kiválasztott társaságok ajánlatait február 28-án bontja fel a hivatal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!