SG.hu·

Internetképes mobil vagy 100 dolláros laptop?

A Microsoft szerint nincs értelme egy, a harmadik világ lakosai számára hozzáférhető olcsó laptop kifejlesztésének. A redmondi cég e helyett inkább egy olyan mobil készülék létrehozását támogatja, amelynek a segítségével bárki szörfölhet a világhálón vagy e-maileket küldhet és fogadhat.

Abban sok szakember egyetért, hogy a Nicholas Negroponte, a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) Médialaboratóriumának alapító-igazgatója által életre hívott 100 dolláros laptop program a valaha a szegények megsegítésre tervezett egyik legnagyobb szabású vállalkozás. A projekt célja a fejlődő világban élő emberek megismertetése a legújabb technológiai vívmányokkal.

Az ötletet számos magánember és cég támogatja, a Microsoft azonban most mégis kritikával illette. Craig Mundie, a vállalat egyik vezetője szerint a fejlődő világban élőknek sokkal nagyobb szükségük lenne egy, az internetre csatlakozni tudó mobiltelefonra - mely már létezik is -, mint egy bármilyen olcsó laptopra. "Meggyőződésünk, hogy ez sokkal egyszerűbb és könnyebb módja annak, hogy a korszerű számítógépes technológiákat eljuttassuk a harmadik világban élőknek, mint amit Nick csinál. Nagyra tartom és becsülöm azért, amit megpróbál elérni, de kétséges, hogy valóban sikerülhet neki" - nyilatkozta a davosi világgazdasági fórumon felszólaló alelnök.


Craig Mundie a Világgazdasági Fórumon

A Microsoft ötlete olyan szempontból tényleg egyszerűbb és olcsóbb, hogy az internetezésre alkalmas mobil készülékek bármilyen hagyományos televízióra ráköthetők. Ezután már csak egy adapterre és egy billentyűzetre van szükség, és mindez jóval olcsóbb 100 dollárnál. Ráadásul a televízió ma már a legszegényebb családok többségénél is megtalálható.

Az persze már más kérdés, hogy a Microsoftnak miért szúrja a szemét az MIT programja? Van olyan szakértő, aki ezt azzal indokolta, hogy Negroponte korábban a Linux mellett tette le a voksát és visszautasította, hogy Windows operációs rendszereket telepítsenek az olcsó laptopokra. Igaz, hasonlóképpen cselekedett az Apple ajánlatakor is. "A Linuxnál világszerte 100 millió programozó segítségére támaszkodhatunk" - indokolta döntését tömören Negroponte.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Érdekesség, hogy a Microsoft kritikája előtt korábban Craig Barrett, az Intel vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a projekt kudarcra van ítélve, mondván ezt a készüléket nem szabad és nem is kell komolyan venni. Az olcsó laptopokba a tervek szerint egy 500 MHz órajelű AMD processzor, 1 GB Flash-memória, WLAN- és USB-portok kerülnének. Az eszköz áramellátását maguk a felhasználók végeznék egy kézi kurbli segítségével.

Negroponte egyébként Davosban bejelentette, hogy sikerült megállapodnia a tajvani Quanta Computer céggel a 100 dolláros notebook gyártásáról. A fejlesztést 20 millió dollárral támogatja az ENSZ, és hamarosan aláírhatják a megállapodásokat az egyiptomi, az argentin, a brazil, a kínai, az indiai, a nigériai és a thaiföldi kormánnyal. Az első megrendelések összesen 7 millió olcsó laptopra szólnak, azaz ezek az államok 700 millió dollárt költenek a termékre, amelyeket azután ingyen osztanak szét a rászorulók között.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© valamit2006. 02. 02.. 19:58||#79
ez a laptop és az internetes mobil is képessé tenné az afrikai polgárokat arra, hogy a kormány feje felett átnyúlva igényelhessenek támogatást, akár anyagit is (hitelt, segélyt kérhetnének rajta keresztül), akár tanácsadást (fórumok jöhetnének létre számukra, stb.), akár programot dolgozzanak ki egészen apró térségek lebontva anyagiakra és feladatokra (együttdolgozva valami szervezettel pl.), akár ezen keresztül oktassák õket (akár csak egészen egyszerû ám számukra lényeges dolgokra már-már egyéni tanrendben, azaz sokfajta képzés lehetne az egyén lehetõségeihez mérve), sõt az ezen keresztüli munkavégzés se elképzelhetetlen (bár nyilván rengeteg nehézséggel jár) szal szvsz. mindkettõben rengeteg lehetõség van (a laptop egy komplett dolog, ott egyszerre adott minden; az internetes mobil meg talán olcsóbb)
© assdf2006. 02. 02.. 12:38||#78
"szerintem te marhára egybemosott masszának nézed afrikát. Ott is vannak kiemelkedõ szigetek, pl. dél-afrika, kenya, vagy a turizmusból élõ északi rész. És ha akarnák, afrika fejletebb része ugyanugy feljöhetne mint india, hisz beszélnek angolul/franciául (hisz volt gyarmatok), csak az oktatásra kéne rágyurniuk, egy évtizeden belül meglenne az eredménye. "





"Nem ártana viszont tisztázni akkor azt hogy afrika alatt mit értesz"

inkább olvasd el az elsõ mondatom.
© Cat2006. 02. 02.. 12:20||#77
"mi afrika legnagyobb problémája"

szerintem te marhára egybemosott masszának nézed afrikát. Ott is vannak kiemelkedõ szigetek, pl. dél-afrika, kenya, vagy a turizmusból élõ északi rész. És ha akarnák, afrika fejletebb része ugyanugy feljöhetne mint india, hisz beszélnek angolul/franciául (hisz volt gyarmatok), csak az oktatásra kéne rágyurniuk, egy évtizeden belül meglenne az eredménye.
© assdf2006. 02. 02.. 11:22||#76
Nem ártana viszont tisztázni akkor azt hogy afrika alatt mit értesz.Mert india egy ország afrika meg egy kontinens.Tehát ha például egyiptomról beszélsz akkor igazad van,de ha meg a polgárháború és diktatura által sujtott országokról akkor abszolut nincs.
Aztán mint már leirta hogyha indiával dobálozol azt is vedd figyelembe hogy annak az országnak van pénze és infrastrukturája is,nem hasonlitható össze afrikával.De te szerintem nem nézel hireket.Afrikában a világon a legnagyobb az aidsesek száma a többi betegségrõl nem is beszélve.Kb 100000 emberre jut egy orvos.De hagy ne ismételgessem már magam.Ott nincs semmi se. Te meg nem tudod elképzelni azt hogy milyen az amikor nincs konnektor,nincs áram, se tévé,se hütõ, internetrõl még csak hallani sem hallot senkise és nincs telefon sem hacsak nem viszel magaddal vmi müholdasat.De ez a kisebb baj,mert ninsc élelem és tiszta viz sem, sem gyógyszer, kötszer, ellenben van kalasnyikov fejenként kettõ.A te 100 dolláros laptopod nem sokáig lenne az afrikaik keze között.Valószinüleg azt sem tudod elképzelni hogy amiket az ensz küld segélyegeket (gyógyszer, élelmiszer) gerrilák illetve az adott ország hadserege lefoglalja,elkobozza és a vezetõk jólétére használja fel miközben a lakosság éhenhal.

Szóval ajánlom figyelmedbe a Discoveryt vagy a Spektrumot nézzél több dok. filmet és rá fogsz ébredni hogy mi afrika legnagyobb problémája.
© Mice2006. 02. 02.. 01:24||#75
ha már egyszer azt nézed hogy sw nagyhatalom, akkor esetleg nézhetnél akár csak a programozók számáról, akár csak a gdp-rõl meg egy rakat dologról statisztikát visszamenõen. india is még baromira rövid ideje nagyágyú ezen a téren. csak feltételezem pár évvel ezelõtt még oda se bagóztál te se ázsiára...
© Mice2006. 02. 02.. 01:21||#74
a napi életképesség nemrég (és még most is) még indiában is kérdéses volt. mitõl életképes egy munkaerõ? attól, hogy sokan vannak és olcsók. semmi egyébtõl. itt sem annak adnak egy munkát aki jól él. én biztosítom neked a luxust, a házat, az autót, azért a munkáért amiért cserébe kizsákmányolhatlak. és ez mindenütt így megy. ahol sok az olcsó munkaerõ oda elõbb vagy utóbb odatelepszenek a cégek akármilyenek is a viszonyok. elõször csak kevesen mert nem látják a rációat abban, hogy ennyit ruházzanak be, de aztán többen...
© Mice2006. 02. 02.. 01:17||#73
N"ocsak, és ez a valami az éhezõ néger gyerekek IT tudása lenne kurblis notebookkal a kezükben? Az lesz az a hihetetlen vásárlóerõ? Jóvicc...
Majd, ha lesz ott kulturált környzezet, normális áramellátás, normális életkörülmények, elegendõ élelem, majd akkor lehet belõlük használható IT piaci munkaerõt csinálni, addig a napi életbenmaradás a legnagyobb gondjuk értelmetlen a laptop a kezükbe.
"

az nem, de elindíthatja azon az uton, hogy ha egyszer a szomszéd városban odaköltözik (mert sokba odaköltözik) egy egy iskola ahol oktatják az sztechet, akkor elmegy oda mert érdekli ahelyett, hogy csavarogna. abból kiindulva, hogy egyes embereknek milyen nevetségesen hülye feladataik vannak itt magyarországon is (gondolok itt néhány lámer titkárnõre aki még a worddel is birkózik) igenis lehet versenyképes munkaerõ az afrikai lévén jóval kevesebbért elmegy dolgozni. néhány munkahelyen az általános iskolás sztechismerettel el tudnak egyesek helyezkednek, és jó nem ez kell, hogy legyen az alap, de könyörgöm valahol el kell kezdõdnie mindennek és utána az már gyûrûzik tovább...

egyik felnõtt ismim is nuku ismeretekkel rendelkezett a számítógépek terén és legelõször csak html-ezéssel kellett segítenem, ma meg már olyan phpket ágyaz egymásba hogy öröm nézni. röpke 2 év alatt anélkül hogy elment volna bárhova is fizetni ezért. pusztán a szabad idejében bóklászott a neten. ennyi bõven elég bármelyik afrikainak is...

"Ahogy a kajáért se fizettek eddig, úgy a cserealkatrészekért se kellene fizetniük."
és még mi élünk álomvilágban??

egy 100hektáros földdel rendelkezõ családi gazdaság is küszködik a saját gépparkjával amelyiknek még van is mit eladnia. egy jól mûködõ gazdaság is évekig nyögi a hitelt miattuk, nemhogy még ha valami meglepetésszerûen becsõdöl/rossz mg-i év....

egy olyan környezetben mint afrika mire építesz?

"Csak ennek az eszköze a mezõgazdaság fejlesztése és nem a kurblis laptop."

kiváncsi lennék, hogy 2-3 évtizedes informatikai múlttal hogy beszélnéd rá a gazdasági vezetõit egy it-cégnek, hogy ne telekommunikációs termékekre költsenek amibõl esetleg látnak is valamit, hanem egy olyan ágazba amihez semmi közük nincs, az ágazatban levõ szereplõkkel se üzleti, se egyéb kapcsolatuk nincs

nem naív dolog bármennyire is szép témakör ingyen osztogatásokat remélni? nem mint ha rám tartozna, de te mikor adományoztál legutóbb mielõtt még annyira feketének állítanánk be azokat a cégeket...

"persze, hogy nem, õk a fejüket fogják, hogy nem lehetünk ekkora idióták, hogy laptopokat akarunk adományozni majd 1 milliárd dollárért amibõl elég sokáig élhetnének, vagy el is lehetne inditani egy olyan úton aminek értelme is van. (mezõgazdaság, orvosi ellátás stb)"

ez egy olyan mókuskerék aminél még a leggazdagabb államoknak se sikerül sose semelyik elemet normális szintre hozni. még az usának sem! mindig csak 1-1 elem elhanyagolásával megy. a közegészségügy/mg/ipar önmagában van akkora falat, hogy nemhogy 3-4 évtized múlva de a büdös életbe se fogják tudni felhúzni normális szintre ha mindig csak ezekkel és addig mással nem foglalkoznak. nem értem miért kell mindig azt hinni, hogy minden olyan mint egy techtree amin csak lineárisan lehet végigmenni. vannak ágazatok amik vannak annyira húzóágazatok, hogy igenis képesek robbanásszerû változásokat létrehozni és gyûrûzni.

nézd meg indiát. lehet, hogy még mindig vannak egyes részein kegyetlen nagy éhezések, de az informatika rohamos ütemben indult fejlõdésnek és húzta magával az összes többi beruházást. hol volt még 20 évvel ezelõtt? körülbelül afrika szintjén bénázott...

" Az éhezést megoldja a mezõgazdaság fejlesztése. Ez az elsõ lépés"
persze, lépések meg ötéves tervek. aszem valakik már buktak be ezzel...
© Mice2006. 02. 02.. 00:52||#72
tudom, hogy képletesen értetted de eddig 2000 évig hol laktak?
© Mice2006. 02. 02.. 00:48||#71
"Nyilván nem kell kifizessék a gépeket se a vetõmagot. "
ja :)) valószínüleg falvanként egy-egy traktor és annak a benzinköltsége (vagy bármilyen más gép és annak az energiaszükséglete) az egy olyan olcsó dolog.... ezeket úgy ingyen szokták osztogatni és legfõképp az it cégek profiljába tartozik...
© Mice2006. 02. 02.. 00:42||#70
"de akkor haljanak éhen" úgy mondod mint ha ettõl függenének vazze. szerinted egy-egy ilyen laptopos project összköltségvetésébõl hány napig és mennyi embert tudnál életben tartani?