SG.hu·

Miért emelt árat a UPC?

Üzleti tervének elkészítésekor a UPC nem a PM vagy az MNB éves inflációs prognózisát veszi alapul, hanem a céget érintő költségelemek várható változását vizsgálja - mondta Szűcs László, a UPC szóvivője.

Ezek között vannak olyanok, amelyek árának változását csupán becsülni lehet, ilyen például a működési költségek között a benzin vagy más energiahordozó ára. Emellett a társaság kiadásai között vannak ezeknél jobban tervezhetőek, hiszen év végére általában összeállnak a következő évre vonatkozó szerződések, s ismertté válik, hogy az egyes televíziós társaságokkal milyen áron sikerül megállapodni műsoraik továbbításáról (a tévétársaságok nem feltétlenül az inflációt figyelembe véve változtatnak áraikon), de a hatósági díjak, illetve a szerzői jogdíjak változása is kiderül ekkorra.

A UPC szolgáltatási díjainak változtatásakor az előző év inflációs adatait veszi figyelembe, de ez csak egyik eleme a költségnövekedésnek, ehhez adódnak még a cég közvetlen költségei. A UPC a fentiek figyelembe vételével 2006-ban átlagosan 10 százalékkal emelte a kábeltelevíziós szolgáltatás díját, s miután ez a szolgáltatás a 15 százalékos áfakörbe tartozik, az év eleji adóváltozás nem érintette, szemben az internet- és a telefonszolgáltatás tarifáival, amelyeknek bruttó ára 4 százalékkal mérséklődött 2006 január 1-jétől.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Jamie2006. 01. 19.. 11:37||#9
Ha az áraikat nem is, de az ügyfélszolgálatot kritizálom. Lemondani valamit náluk<#gun>fel sem veszik a telefont.
Amúgy nálunka kábelTV sz@r árát amióta megvették a helyi céget több mint 3x emelték. Ja a minõség ugyanolyan sz@r. <#levele>
© Hegyikecske2006. 01. 18.. 23:47||#8
nah ha abbahygjátok a lázítást addig amig elmondanám h mien lámák vagytok, megköszönném :) ELÕSSZÖR IS OLVASSÁTOK EL A CIKKET. Amiben világosan bennevan h. "miután ez a szolgáltatás a 15 százalékos áfakörbe tartozik, az év eleji adóváltozás nem érintette" a chellos áremelés sem jött össze mivel 9900 helyett már csak 9500 ez akárhogy nézzük csökkenés :) Itt csak a tvrõl van szó
© schakaal2006. 01. 18.. 23:33||#7
Sorry,fizettem
© schakaal2006. 01. 18.. 23:32||#6
Egen,emelt.Én a tv-ért,és a Chello Classic csomagért eddig 17100 ft-ot fizettet,most 300-400 ft-tal többet
© toyotakacsa012006. 01. 18.. 21:08||#5
nem kellene a francia árakhoz hasonlítani a magyarokét
teljesen más világ, nem ilyen lerobbant csóri ország mint ez
© Riddick2006. 01. 18.. 19:51||#4
Miért emelt? Mert mocskok! :D Csökketn az Áfa és még akarnak egy kis pénzhez jutni! Most olvastam,hogy Francia o ban ,olyan csoamag amiben van telefon,internet 24 mbit! és digitális tv is 7500 ft ba kerül!!!!! Nállunk én 12e fizetek csak a 2 mbites netemért! Jó kis szabadrablás...
© Hegyikecske2006. 01. 18.. 19:08||#3
nekem se, biztos mert csak fog :)
© szebacs2006. 01. 18.. 17:29||#2
ja nekem se tûnt fel...
© hypno2006. 01. 18.. 16:39||#1
Miért? Emelt?