SG.hu

Távközlési és Energiaügyi ülés Brüsszelben

Az Európai Unió Tanácsa ma tartja Távközlési és Energiaügyi ülését Brüsszelben.

Az Egyesült Királyság által elnökölt tanácskozáson napirenden szerepel többek között a jelenleg nagy aktualitást élvező i2010 - Európai Információs társadalom a növekedésért és foglalkoztatásért új stratégiai keret, melynek célja a nyitott és versenyképes digitális gazdaság kifejlődésének előmozdítása és az információs kommunikációs technológiák (IKT) hangsúlyának erősítése a társadalmi integrációban és az életminőségben.

A brit elnökség ezen kívül tájékoztatást ad a 2005. november 16-18-a között Tuniszban megrendezett ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozóról (WSIS World Summit on Information Society), mely globális szinten jelentős előrelépést hozott az IKT szektor számára azzal, hogy létrehozta a kormányzati, gazdasági és civil szervezeteket tömörítő Internet Irányító Fórum nemzetközi testületet (IGF Internet Governance Forum), mely az internet jövőjéről való közös gondolkodást tűzte ki feladatául.

Az ülésen résztvevők ezen kívül eszmecserét folytatnak az analógról a digitális műsorszórásra való áttérésről (Digital Switchover). Magyarországon 2012-ig kell az áttérést megvalósítani. Ezt a célt szolgálja az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény digitális műsorterjesztéssel összefüggő módosítása és a digitális átállás átmeneti szabályairól szóló törvény tervezete, melynek közigazgatási egyeztetése zajlik. A Magyar Köztársaságot a Tanácsülésen Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára képviseli.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!