SG.hu·

Eladó a Sagem?

Könnyen előfordulhat, hogy a francia Safran konszern megválik a Magyarországon is jól ismert Sagem mobiltelefon-gyártó részlegétől. Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lenne a Sagem új tulajdonosa.

"Semmilyen stratégiai érdekünk nem fűződik hozzá, hogy mindenáron megtartsuk ezt a részleget. Ugyanakkor nem mindegy, hogy mekkora összeget ajánlanaK a Sagemért" - nyilatkozta Jean-Paul Béchat, a Safran konszern első embere. Érdekesség, hogy a Safran alig fél esztendeje jött létre a Snecma francia repülőgép- és helikopterhajtóműveket gyártó cég és a mobiltelefonokat, modemeket, valamint biztonsági elektronikai eszközöket készítő Sagem egyesüléséből.

Az új konszern mobilrészlege a fúzió utáni első félévben máris kénytelen volt 24 millió euró veszteséget elkönyvelni. A Safrannál ezután gondolkoztak el azon, hogy megválnának a Sagemtől. Korábban hasonlóképpen döntött a Siemens és az Alcatel is. A Sagem értékét elemzők 200 millió euróra becsülik. Jean-Paul Béchat nem akar mindenáron megválni a mobilrészlegtől és bizakodó. A szakember úgy véli, sok múlhat azon, milyen pénzügyi eredményeket tud elérni a Sagem az idei esztendő második félévében.

Éppen ezért nem is kapkodják el a döntést a Safran vezetői. Biztos, ami biztos alapon felvették a kapcsolatot a kínai Ningbo Bird mobiltelefon- és mobiltelefon-alkatrész gyártó céggel. Könnyen elképzelhető, hogy sikerül egy olyan megoldást találni, miszerint a két vállalat osztozna a fejlesztési, marketing és más költségeken, viszont a két márka egymástól független maradna és a bevételt is eképpen számolnák el. Az mondjuk rossz előjel, hogy korábban az Alcatel is megpróbált egy ilyen együttműködést a TCL kínai céggel, aztán végül teljes egészében eladta neki a mobilrészlegét.

A Sagem piaci részesedése világviszonylatban ugyan csupán két százalék, ám a piaci verseny és a felhasználók miatt biztos, hogy nem lenne jó, ha a Sagem eltűnne a mobiltelefon-piacról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© takysoft2005. 12. 14.. 04:50||#7
Hajrá Sagem!!!! MyV-55 powaaaa!!!
© Omegared2005. 12. 05.. 15:28||#6
Dehogynem. Benq mobile lett :)
Amúgy meg télleg nem kell szidni a Sagem-et, majd két évig nyúztam egy MyX-5m-et, öcsém is sagemet ütöget, én vagy kismilliószor reptettem, szétesett összeraktam, még mindíg mûködik. a legnagyobb pozitívuma talán az hogy 2 év után az aksija még mindíg tökéletesen üzemel. egyetlen hátránya talán az volt hogy egy csöppet lassú volt a szoftja, de késöbb ez is megoldódott. :)
Szal én csak drukkolok nekik, maradjon a Sagem :)


U.i: Skyper szeritem te még az életben nem használtál Sagem-ot, vagy csak láttál valakit aki ismert olyant aki igen. <#banplz>
© pemga2005. 12. 05.. 14:02||#5
Hát, ha a Siemens mobilrészlege nem élte túl... :)
© Drawain2005. 12. 05.. 00:22||#4
Hát nemtom, az én Nokiám egyszer beesett a moziban egy szék fém-szerkezetébe, pont ráült valaki és párszáz darabra tört, de összepuzzle-ztem és bár a képernyõ egy része nem látszik, de azóta is jól mûködik :) Apám 3310ese is átesett pár megpróbáltatáson horgászat közben, mégis megyeget. :)
© Mice2005. 12. 03.. 18:35||#3
nem tom, én csak azt tom, hogy vagy 20.000-er leejtettem már meg történt vele mindenféle erõs párától kezdve és mind a mai napig semmi baja. Amíg nokiás voltam ilyenre nem is gondolhattam volna...
© enkido2005. 12. 03.. 15:38||#2
Anno nekem volt egy MC-939-es, az egy korat messze meghalado telefon volt, igaz itthon nem lehetett kapni... Nagyon jo kis telo volt :) Bar igaz ami igaz a mai Sagemek mar nem kepviselik azt a minoseget...
© Skyper2005. 12. 03.. 13:03||#1
nekem aztán mind1 h eltûnik-e mer még akkor se vennék sagem -et ha n lennne más mobiltelefon