SG.hu·

Csökkenti árait a T-Com

A januárban bevezetendő áfacsökkentéssel párhuzamosan a T-Com is csökkenti árait.

A lakossági díjcsomagok közül a több mint félmillió ügyfél által választott Felező csomag (amely után a szociálisan rászorulók az Informatikai és Hírközlési Minisztérium havi ezer forintos támogatását igényelhetik) esetében a percdíjak a belföldi vezetékes irányú hívások esetén csúcsidőben 50%-kal, míg csúcsidőn kívül 17%-kal csökkennek január 1-től. A csomag mobil és a nemzetközi hívásainak percdíjai egységesen 4%-kal lesznek kevesebbek. A percdíjak csökkenése a Felező díjcsomag havidíjában is érződik, hiszen ebben a konstrukcióban a havidíj fele lebeszélhető (így január elseje után a csomag bármely belföldi vezetékes szám hívása esetén csúcsidőben az eddigi 80 helyett 160 perc lebeszélhetőséget tartalmaz).

A több mint 400 ezer ügyfél által használt Minimál díjcsomag havidíja és percdíjai - az áfacsökkenéssel megegyezően - 4%-kal csökkenek. A több mint negyedmillió ügyfél által választott Teleperc, Favorit és Favorit Plusz csomagokban is csökkenti árait a T-Com. A Teleperc díjcsomag havidíja az áfacsökkenésnél nagyobb mértékben, 6%-kal lesz kevesebb. A Favorit és a Favorit Plusz díjcsomagok havidíjai 4%-kal lesznek olcsóbbak, percdíjaik pedig minden hívásirány esetén 4-5%-kal csökkennek.

A Bázis Plusz, a Sokatmondó és a Csevegő csomagok percdíjai is átlagosan 4%-kal csökkennek január elsejétől. Az alig több mint húszezer ügyfél által használt Kontroll díjcsomag árai egyelőre nem változnak. A nyilvános állomások percdíjai átlagosan 4%-kal csökkenek a jövő év elejétől.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© klastrom2005. 11. 30.. 21:04||#7
T-ramaty...
Sucks
© Braindead2005. 11. 30.. 19:14||#6
Nem vágnak zsebre :D
80*1.25=100
80*1.2=96
Pont 4% amivel kevesebbet kell fizetni :)
© Pharaoh2005. 11. 30.. 15:17||#5
Ráadásul 1%-t még zsebre is vágnak
© hypno2005. 11. 30.. 12:34||#4
Pont mint a vállalkozók adományai.
Egy fillérrel sem adnak többet, mint amit az adóból le lehet írni.

Ezért adakozok ritkán.
© Braindead2005. 11. 30.. 11:58||#3
Dejó, hogy ezzel tudnak most reklámozni... átlagosan 4%-al lesznek olcsobbak... Könnyû neki, hiszen nem õk kapnak majd 4%-al kevesebbet, hanem az állam az áfa miatt... Ezt azért úgy beállítani, hogy milyen rendesek vagyunk, hogy csökkentjük az árakat, már pofátlanság...
© pemga2005. 11. 30.. 11:10||#2
Az ÁFA csökkentés mire vonatkozik? Távközlési szolgáltatásokra? Mert fura, hogy csak és kizárólag vezetékesrõl van szó.
© Chriss7452005. 11. 30.. 10:44||#1
A hírdetést a T-Com fizette...