Gyurkity Péter

Szórakoztatóelektronikai részleggel bővül a CeBIT

A neves hannoveri informatikai kiállítás egy új, tisztán szórakoztatóelektronikai részleggel bővül, ami szakértők szerint a szintén ilyen irányultságú IFA-val folytatott verseny éleződésének egyértelmű jele.

A Register úgy értesült, hogy a jövő márciusban megrendezendő CeBIT kiállítás fő szervezője, a Messe AG, egy új, lényegében különálló részleggel bővíti ki az eseményt. Ez a Digital Living nevet kapta, és ebből már kitalálható, hogy fő célterülete a szórakoztatóelektronika, a legújabb digitális termékek bemutatása, ismertetése lesz. Több szakértő úgy véli, hogy ezzel a CeBIT megfelelő választ kíván adni az IFA szervezőinek.

Amint arról beszámoltunk, a konkurens rendezvényt ezentúl szintén évente rendezik meg. "Az IFA-t a jövőben évente meg kell rendezni, azért, hogy fennmaradhasson a német gazdaság fejlődési üteme és dinamikája, valamint hogy a vásárlók évről évre megnézhessék az új termékeket" - indokolta akkor a döntést Dr. Rainer Hecker, a Szórakoztató és Kommunikációs Elektronikai Társaság felügyelőtanácsának elnöke. A következő IFA-ra 2006. szeptember 1. és 6. között kerül majd sor, és a szervezők arra alapoznak, hogy így a berlini kiállítás idővel népszerűbbnek bizonyulhat a nagy konkurens hannoveri CeBIT-nél.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Márpedig ez utóbbi egyre nagyobb érdektelenséget tapasztal a vállalat részéről. A Sony október végén éppen azzal az indokkal mondta le a megjelenést, hogy túl nagyok a költségek és a szórakoztatóelektronikai termékekhez képest túl technikai jellegű a rendezvény. Ennek némileg ellentmond az a gyakran hangoztatott vélemény, miszerint a rendezvény kezdi elveszíteni szakmai jellegét, és nem elég érdekes a nagyvállalatok számára. A Digital Living ily módon erre a panaszra is választ kínálhat, már amennyiben megfelelő alternatívát tud kínálni a kiállítóknak és a látogatóknak egyaránt.

A rendezvény teljes programját szeptember végén tették közzé a hivatalos oldalon. Ebben is a teljes digitális világ megjelenését ígérik, ami már önmagában is jelzi, hogy minden eddiginél jobban kiterjesztik fennhatóságát a szórakoztatóelektronikai területre. Kérdés, hogy mindez elegendő lesz-e az évek óta megfigyelhető tendencia ellensúlyozására, és újból növelni tudják-e a látogatói létszámot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!