SG.hu

Kiegyenlítődik a hazai mobilhasználat

Négyből már három hazai háztartásban található mobiltelefon, az ellátottság az elmúlt egy évben szinte minden korcsoportban számottevően növekedett.

A BellResearch kutatási eredményei szerint a közel 3,9 millió magyarországi háztartás kicsivel több mint háromnegyedében van legalább egy mobiltelefon-előfizetés, az egyetlen aktív SIM-kártyával sem rendelkező otthonok száma így már egymillió alatt van. Az egy évvel korábban mért 72 százalékos szinthez képest ez növekedést jelent, ennek mértéke azonban valamelyest kisebb a korábbinál.

A mobiltelefon-ellátottságot regionális bontásban tekintve a mutató valamennyi országrészben hasonlóan alakul, a különbségek nem számottevőek. Ez a 2004-es év azonos időszakában mért, jóval szórtabb értékekkel összehasonlítva a régiók között penetráció-kiegyenlítődést jelent - mutatnak rá a BellResearch elemzői -, a korábban akár 15 százalékkal is lemaradt dél- és kelet-magyarországi háztartások az elmúlt egy év folyamán felzárkóztak a központi és az északnyugati területek ellátottsági szintjére.


A települések típusai szerint vizsgálódva szintén markánsan megmutatkozik a különbségek csökkenése: míg egy évvel ezelőtt a községekben száz háztartásból csak 64-ben volt mobiltelefon, idén a penetrációs mutató csupán 3 százalékkal marad el az országos átlagtól. A mobilköltések terén a fővárosiak "vezetnek", míg a városi háztartások kiadásai alacsonyabbak a megyeszékhelyen vagy községben élőkénél.

A BellResearch elemzői az egyéni mobilhasználatot is mélyrehatóan vizsgálták. Az idei eredmények tanúsága szerint a legalább 15 éves hazai lakosságnak már több mint kétharmada [70 százaléka] használ olyan mobiltelefon-előfizetést, amely legalább hívás fogadására alkalmas, a 15 év alattiak körében pedig százból 26-an rendelkeznek mobiltelefonnal.

Az ellátottság növekedése az egy évvel korábbi értékekhez viszonyítva mindkét körben számot­te­vő, és az elemzés rávilágít, hogy szinte vala­mennyi korosz­tályban szignifikáns mér­tékben emelkedett a használati arány. A korábbi trendeknek megfe­lelően az elmúlt egy évben is folytatódott az idősebbek felzár­kózása, ennek eredményeképp például a 60-69 évesek körében a penetrációs mutató már meghaladja a 40 százalékot.

A hazai mobilosok erősödő költség­érzékeny­ségét mutatja, hogy az előfize­téssel rendelkező, 15 éves vagy idősebb lakos­ság két­ötöde nagy­mér­tékben oda­figyel a mobil­telefon haszná­latára, és csak megfe­lelően indokolt esetben használ­ja azt. Ez a szigorú önkont­roll valamennyi korcso­portban erőtel­jesen jelen van, és leginkább a 45 év felettiekre jellemző. A válaszadók további 42 százaléka köze­pes mértékben tartja ellenőrzés alatt telefonálási szokásait, és csupán 18 százalékra tehető azok aránya, akik csak kevéssé vagy egyáltalán nem törődnek a telefonálás költségeivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!