MTI

Sikeres lehet a magyar orvosi műszeripar és IT Koreában

A magyar kis- és közepes vállalkozásoknak főként az orvosi műszeripar és az információtechnika területéről lehet jó esélye betörni a koreai piacra. Erről beszélt Rétfalvi György, a Magyar Befektetési és Kereskedelem-fejlesztési (ITDH) Kht. vezérigazgatója Budapesten egy koreai-magyar üzletember-találkozó alkalmával az MTI-nek csütörtökön.

A vezérigazgató jelezte, hogy jelenleg magyar cégek elsősorban élelmiszeripari, ezen belül is a feldolgozott húsipari termékeket exportálnak az ázsiai országba. A Koreába irányuló magyar export volumene tavaly 98,7 millió dollárt tett ki, szemben a 2003. évi 39,9 millió dollárral - közölte. Koreából 2004-ben 901,2 millió dollár értékben importált termékeket Magyarország, főként autókat, illetve elektronikai és informatikai árukat. Tavalyelőtt 609,2 millió forint volt a behozatal Koreából.

"Ezt az aránytalanságot javítani kell a jövőben" - mondta Soon Han Kwon, a Koreai Importőrök Szövetségének (KOIMA) elnöke, hozzátéve, hogy a 45 céget képviselő üzletember delegációjuk ebből a célból érkezett Magyarországra. Az elnök megjegyezte, hogy delegációjuk Romániában, Lengyelországban és Törökországban is folytat tárgyalásokat a napokban. A pénteki tárgyalássorozaton 65 magyarországi cég vesz részt, köztük a gépipar és az elektronikai ágazat képviselői, illetve a vegyipar, az alapanyag-gyártó és félkész termékek gyártói közül többen.

Rétfalvi György szólt arról, hogy koreai cégek Magyarországon eddig mintegy 350 millió dollár értékben fektettek be, amellyel 4 ezer embernek teremtettek munkahelyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!