ITTK Infinit

Késésben Horvátország e-kormányzati projektje

Szervezési és infrastrukturális problémák miatt csúszik a 2003 decemberében elfogadott e-Horvátország program implementációja.

Szakértői vélemények szerint az eEurope 2005 alapelveit és prioritásait követő program ambiciózus terveit jelen körülmények között igen nehéz lesz megvalósítani. Az e-Horvátország program 2003 decemberében jött létre, igen nagyravágyó tervekkel. A célkitűzések között szerepelt például a közigazgatási, egészségügyi, igazságszolgáltatási szolgáltatásokhoz történő online hozzáférés biztosítása 2007-ig. A stratégiában foglaltak megvalósításának felügyeletére még külön hivatalt (E-Horvátországért Felelős Központi Kormányzati Iroda) is létrehoztak, élén egy államtitkárral. Sőt, jelentős forrásokat is csoportosítottak a program megvalósítására, hiszen a kezdeményezésnek közel 135 millió dolláros költségvetése van.

Mindezek ellenére a tervek megvalósulása nem halad zökkenőmentesen. Két komolyabb e- szolgáltatás indítását jelentették be az idei évben: a földhivatali nyilvántartás elektronikus adatbázissá alakítását és egy egyablakos ügyintézési pont létrehozását a bel- és külföldi invesztíciók egyszerűsítése érdekében; ám az előbbi már működése első napján felmondta a szolgálatot a fokozott érdeklődés miatt.

A technikai jellegű zavarok mellett szervezési és attitűdproblémák is hátráltatják a tervek megvalósulását, arról nem is beszélve, hogy a megfelelő jogi-szabályozási háttér kialakítása is csúszik. A legkomolyabb gond, hogy az ország 1,3 millió internetfelhasználója közül mindössze 35 ezren csatlakoznak a hálóra szélessávú kapcsolattal. A korábbi tervek szerint az ország az EU-csatlakozás pillanatáig teljesítené az eEurope-célkitűzések 80 százalékát. Kemény hajrá vár a horvátokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #1
    Nálunk még botrányosabb: a települések háromnegyedébe nem jut el a szélessáv...