SG.hu·

Hackerek törtek be az amerikai légierőhöz

Lába kélt az Egyesült Államok Légiereje körülbelül 33 ezer személyes és bizalmas adatának. Az ellopott információk között voltak például társadalombiztosítási azonosítószámok is.

A támadás során az ismeretlen tettesek több tízezer tiszt személyes adatait lopták el. A San Antonióban található Randolph Légibázis Légierő Személyzeti Központ szóvivője elismerte, hogy az elektronikusan tárolt dokumentumok még idén májusban vagy júniusban tűntek el a központ számítógépes rendszeréből. Az érintett tiszteket és alkalmazottakat ugyanakkor csak tegnap tájékoztatták az esetről.

Az előzetes vizsgálatok nyomán kiderült, hogy az ellopott adatok között nem voltak bank- vagy hitelkártya-számok. A dokumentumok az érintett katonák nevét, életkorát, gyermekeik számát, iskolai végzettségüket és a családi állapotukra vonatkozó információkat tartalmazták. Az amerikai igazságügyi szervek jelenleg még a sötétben tapogatóznak. Eddig senki sem próbálta értékesíteni a feketepiacon az eltulajdonított adatokat és így nagyon nehéz az ügy felderítése. A nyomozók felhívták a tisztek figyelmét arra, hogy az eddiginél is tüzetesebben ellenőrizzék minden pénzmozgásukat.

Az ügyben egyaránt vizsgálatot indított az amerikai légierő és a helyi rendőrség is. Az USAF-nál szolgáló Anthony F. Przybyslawski vezérőrnagy elmondása szerint akkor kezdett gyanakodni, amikor észlelték, hogy a rendszerben egy ismeretlen személy túl sok adat iránt érdeklődik. Nem ez volt az első támadás az amerikai kormányzati és katonai szervek internetes oldalai vagy adatbázisai ellen.

John E. Pike, a GlobalSecurity.com igazgatója szerint bebizonyosodott, hogy az amerikai fegyveres erők nem képesek hatékonyan megvédeni a beosztottak és az alkalmazottak személyes adatait. "A Pentagon képtelen egy megfelelő biztonsági rendszer kiépítésére, mivel az túl drága és körülményes volna. Ráadásul a támadásokat nagy mértékben elősegíti, hogy a védelmi minisztérium nem fordít kellő figyelmet a személyes adatok védelmére" - nyilatkozta a szakember.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© h4x0r2005. 08. 25.. 00:17||#11
Jargon File: Hacker
Csak hogy tiszta vitriolt ontsunk a poharba.
© jihad2005. 08. 24.. 22:43||#10
... és az te vagy. LOL.
© pascal2005. 08. 24.. 19:14||#9
LOL
+1 ember akinek megint gõze nincs a hacker szó jargon file-i jelentésérõl...
© dnes822005. 08. 24.. 03:24||#8
Nem kellett sokat varni az ujabb sajtohibara (visszaelesre) a Kinai "hamisitas" utan. Nem hackerek tamadtak, hanem bunozok!
© h4x0r2005. 08. 24.. 00:13||#7
Nem kell rogton terroristakra gondolni. Pl. egy marketing ceg igy szemelyre szolo reklamokat tud gyartani. Pl. nem fog a 6 gyerekes katona "She is interrested in your penis" jellegu reklamokat kapni.

jihad: a crack.exe tipusu emberkek a script kiddiek, vagy warezcrackerek, nem?
© jihad2005. 08. 23.. 23:57||#6
Ez baromság. Szegény crack.exe-s emberkéket jól összemosni a bûnözõ hackerekkel... <#ejnye1>
© LowEnd2005. 08. 23.. 23:28||#5
1. Egy e-mail vagy postacím komoly pénzt érhet a spammereknek.
2. Használd a fantáziád. Al-kaida + magasrangú amerikai katonatisztek családjáról adatok.... vágod?
3. (annyit sorolok fel amennyit akarsz)
© myke2005. 08. 23.. 22:16||#4
azt még megértem hogy nagy baj az ha ellopják a biztosítási számát,meg hogy úgy az egészet,hogy betörtek meg minden.De kérdem én: mi abban a buli,ha megszerzik,hogy xs józsi vagyok,van 3 gyerekem,egyetemet végeztem?
© pascal2005. 08. 23.. 22:03||#3
Szvsz fingod nincs az egészrõl.
© Orgi-CRPD2005. 08. 23.. 21:34||#2