Gyurkity Péter

Két éven belül megújulhat a merevlemez piac

Az IDC kutatócég szerint a "merőleges adatrögzítés" elterjedésével 2007-re alapvetően megváltozhat a merevlemezek piaca, és a halogatással a gyártók a vészes lemaradást kockáztatják.

A kutatócég a múlt héten készítette el tanulmányát, amelyben a technológiai váltás szükségességére és annak mielőbbi lebonyolítására hívja fel a gyártók és a vásárlók figyelmét. Véleményük szerint ez a folyamat legkorábban az év vége előtt indulhat be, és körülbelül két év múlva éri el azt a fázist, amikor már a technológia elterjedéséről és széleskörű alkalmazásáról beszélhetünk majd. A váltás azonban nagy valószínűséggel egészen 2009-ig elhúzódik, de akkor már az egy év alatt leszállított mintegy 630 millió merevlemez kivétel nélkül a "merőleges adatrögzítés" elvére épül majd.

"A PMR (perpendicular magnetic recording) és az egyéb új technológiákra történő váltás az üzlet modell, a partneri kapcsolatok és stratégiák megújulását is megköveteli. A megnövekedett befektetések (a kutatások és a gyártási kapacitás terén) viszont nagyban hozzájárulnak majd az ágazat konszolidálódásához" - jelentette ki David Reinsel, az IDC Storage Research igazgatója. A tanulmány egyik legfontosabb következtetése, hogy az elkövetkezendő öt év alatt az adatsűrűség terén négy-ötszörös növekedés várható, így a merevlemezek kapacitásának folyamatos növekedésére számíthatunk.

Nem kell azonban ennyire előreszaladnunk, hiszen - amint arról korábban hírt adtunk - a gyártók már megkezdték az átállást, sőt a "merőleges adatrögzítés" bevezetéséről már két évvel ezelőtt is szó esett. Az újítás lényege a merőleges rögzítés (perpendicular recording) elve, ami az adatok függőleges elhelyezkedésére utal a korongon - az egyes adatrészek tehát nem a merevlemez felületével párhuzamosan, hosszanti irányban, hanem arra merőlegesen, vagyis egymás felett helyezkednek el.

Az akkor nyilvánosságra került előrejelzések - miszerint a technológia 2005 második felében, a 160, illetve 200 GB-os merevlemezek elterjedésével mutatkozhat be - nagyjából beigazolódtak, sőt, a kitűzött célt valamivel korábban sikerült elérni. "Az adatsűrűség növekedése lassul, mivel a hosszanti rögzítési eljárás lassan eléri végső korlátait. A merőleges rögzítés jelenleg 20 százalékkal jobb, mint a hosszanti, de kétszer olyan jónak kell lennie az újgenerációs meghajtók kiadásához" - mondta akkor Francis Lui, a Read-Rite Corp. igazgatója.

A jelek szerint ez az idő elérkezett: A Hitachi már április elején bejelentette, hogy még idén elkészülnek az első kereskedelmi forgalomba kerülő, merőleges rögzítéssel készülő merevlemezek, amelyek kapacitása két éven belül akár az 1 terabájtot is elérheti. Néhány nappal később a Seagate is hasonló nyilatkozatot tett, sőt ez utóbbi gyártó a hónap elején már első ilyen merevlemezéről is hírt adott. A folyamat tehát már elkezdődött, már csak az a kérdés, hogy az új, asztali konfigurációkba szánt háttértárolók mikor - és milyen áron - várhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ma2ska #8
    Ami fontos kiirom ami meg nem minek tároljam.
  • Ma2ska #7
    Nagyobb vinyó nagyobb adatvesztés elszállás esetén, én dvd párti vagyok egyelöre.
  • dez #6
    A DVD-t én is kezdem - ha nem is utálni, de - unni, már túl kicsi. De a CD-t miért? Adattárolásra már rég nem való [kivéve CD-s játékok, de azokat sem kell mindíg kiírni], mp3-huszároknak sem való [csak ha ezt ismerő autós cuccuk vagy esetleg discmanjük van], de attól még zenére jó, mert egy album pont ráfér, és veszteségmentes formátum (jó esetben elég jó minőségben).
  • Kis-Bob #5
    Nekem sem lenne gond :D Én simán befizetnék egyre. Mindig helyproblémákkalküszködök. Már elegem van. A DVD-t és a CD-t utálom. Lassúak, és sokáig tart kiírni a cuccot.
  • dez #4
    Nem 2009-ben kezdik, akkor ér véget. :)
  • PLaci #3
    Hát, simán megtölteném seperc alatt az 1 terrás vinyót is :D
  • NEXUS6 #2
    Ha most kiadnák mindenki venné mint a czukrot, de mivel jelenleg még ahhez a kapacitáshoz képest lényegesen kisebb a fájlok mérete, gyakorlatilag 5 évig senki nem venne wincsesztert.
    A gyártók ez alatt meg éhenhalnának.

    Ezért kell folyamatosan adagolni a technológiát, az igényeket mindíg csak egy kicsit megelőzve.
  • waterman #1
    ha már most bejelentették a nevesbb gyártók az új technológiára épülő meghajtóikat, akkor mire kell várni 2009ig? persze, gondolom ezeknek a szériáknak még meg vannak a gyermekbetegségei, de ez eltartana még 3 évig? pláne, hogy olvastam a hitachi honlapján, hogy merőlegesen már sikerült 40 éve is rögzíteni adatot..:) vajon tartósan ott maradnak majd a bitek? a mostani technológiára azt mondják, hogy egyszerűen olyan sűrűn vannak a bitek, hogy elmágnesezhetik egymást..