MTI

Finn feltaláló perli a Nokiát szerzői jogsértésért

Egy finn feltaláló beperelte a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártóját, a finn Nokiát szabadalmi jogsértésért.

A helsinki ügyészségi hivatal tájékoztatása alapján a Nokia - a panasz szerint - jogtalanul alkalmazott egy rendszert a mobiltelefonok távirányításában, amelyre a finn feltaláló, Jari Lahtinen 2003-ban már szabadalmat jelentett be. A hivatal ügyvezetője szerint a vitatott összeg - vagyis, hogy a találmány milyen forgalmat gerjesztett a Nokiánál - több millió vagy több tízmillió eurós nagyságrendű lehet. A szabadalmi perben az idei év végén vagy a jövő év elején születhet ítélet.

Az első negyedév adatai szerint a Nokia 30,4 százalékos részesedéssel vezet a világpiacon a tavalyi 28,8 százalékot követően, a második a Motorola 16,8 százalékkal a tavalyi 16,3 százalék után, a Samsung 13,3 százalékkal a harmadik, tavaly 12,6 százalék volt a részesedése. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának az idei első negyedévben 0,19 euró lett a részvényarányos nyeresége, az egy évvel korábbi 0,16 euró helyett.

A társaság közölte, hogy erős második negyedévre számít nemcsak a saját, hanem az egész iparág helyzetében is. A Nokia a második negyedévre 0,15-0,18 euró részvényarányos profitot valószínűsít a korábban várt 0,15 euró helyett. Az első negyedévben a Nokia árbevétele 7,4 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 6,3 milliárd euróhoz képest, a piaci várakozás 7,1 milliárd volt. Az adó előtti eredmény 1,2 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,1 milliárd euróhoz képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!