SG.hu·

Az MDF felfüggesztené az Antenna Hungária privatizációját

A Magyar Demokrata Fórum szerint fel kell függeszteni az Antenna Hungária Rt. privatizációját, és addig nem szabad értékesíteni a vállalatot, amíg nem születik döntés arról, hogy a vállalat megnyeri-e a kormányzati egységes digitális rádió-távközlő rendszer szolgáltatására kiírt pályázatot.

Közleményük szerint a szolgáltatási pályázat végeredménye ugyanis döntően befolyásolja a jelenleg 75 százalékban állami tulajdonban lévő távközlési vállalkozás várható árbevételét és piaci értékét. A Magyar Demokrata Fórum szerint egy elhamarkodott privatizáció több milliárdos kárt okozhat az államnak.

A MDF képviselői szerint örömteli, hogy 10 éves előkészítés után az egységes digitális rádió-távközlő rendszer kiépítésének előkészítése a végéhez közeleg. A rendszer megvalósítását sürgeti, hogy hazánknak teljesíteni kell a schengeni, határőrizeti, terrorelhárítási elvárásokat, másrészt égetően szükséges a mára már korszerűtlenné vált berendezések és a hálózat megújítása. Véleményük szerint mindezek ellenére sem engedhető meg, hogy a szolgáltatási pályázat kiírása és elbírálása során bármilyen visszaélésnek akár a gyanúja is felmerüljön.

A Parlament tegnapi ülésén az MDF kérdésére a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára megerősítette, hogy az Antenna Hungária Rt. előzetes minősítő pályázatot adott be a kormányzati egységes digitális rádió-távközlő rendszer szolgáltatási pályázatára. A szolgáltatási pályázat végeredménye döntően befolyásolja a jelenleg 75 százalékban állami tulajdonban lévő távközlési vállalkozás várható árbevételét és piaci értékét. A képviselő álláspontja szerint az Antenna Hungária Rt. részvétele a több tízmilliárd forintos szolgáltatói pályázaton történő részvétele lehetetlenné teszi a vállalkozás 2005. április 11-én meghirdetett privatizációs pályázatának sikerességét. Az állami vagyon és a tőzsdei befektetők védelme érdekében a párt felszólította a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-t, hogy a szolgáltatói pályázat lezárulásáig függessze fel az Antenna Hungária privatizációs pályázatát vagy akadályozza meg a vállalkozás több tízmilliárd forintos kötelezettségvállalását.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TeszteloPontHu2005. 06. 02.. 18:24||#3
Azért, mert az állam nem jó gazda, és a korrupciónak is igencsak kedvez az állami tulajdonlás.
© kicsizoz2005. 06. 02.. 15:05||#2
"Az adózás elõtti eredmény 2004-ben 1,6 milliárd forint" Hát ez nem az a fejõstehén 😊)
És ebben benevan a vodafon részesedés eladása is, ami kb 2,3 milliárd forint volt....
Szóval nem igazán rózsás a helyzet jelenleg....
© Mipi2005. 06. 01.. 17:24||#1
Igazuk van! Nem tudom miért kel mindent mások kezébe adni. Az Antenna elég jó anyagi hátterû cég. A Szolgáltatások is jók. Maradjon az államé. MIért kel mindent eladni? <#boxer>