CW Számítástechnika

A vártnál jobb negyedévet zárt a Motorola

"Nincs itt semmi varázslat" - mondta Ed Zander elnök-vezérigazgató. "Ha a vevőkre figyelsz és olyan termékeket fejlesztesz ki, amelyekre van kereslet, ez lesz az eredmény."

Közzétette negyedéves eredményeit a Motorola. Az amerikai mobiltelefon-gyártó növekedő forgalomról és nyereségről számolt be és állítása szerint piaci részesedése is emelkedett. Az eredmények az elemzőket is meglepték.

A Motorola az év első három hónapjában 8,16 milliárd dollár bevételt ért el, ez a megelőző év azonos időszakához képest 9,7 százalékos növekedést jelent. A nettó nyereség 14 százalékkal 692 millió dollárra, részvényenként 28 centre nőtt. Ha figyelemen kívül hagyjuk az elmúlt év során önállósított félvezetőgyártó részleg, a Freescale Semiconductor eredményeit, akkor a nettó nyereség 466 millió dollár volt, ami 48 százalékos növekedésnek felel meg. Az eredmények jócskán felülmúlták mind a Motorola saját várakozásait, mind az elemzői előrejelzéseket.


A Motorola a negyedév során 28,7 millió mobiltelefont szállított le, ez 17,1 százalékos piaci részesedést jelentett. Egy évvel korábban az amerikai cég 15,7 százalékos részesedéssel rendelkezett. Különösen népszerű volt a V3 RAZR modell, ebből csak Európában 1 millió darabot adtak el, kétszer többet, mint a karácsonyi szezonban. Az idei év során a Motorola összesen 27 új mobitelefon bemutatását tervezi.

A hálózati berendezéseket gyártó részleg 1,7 milliárd dolláros forgalmat ért el, ez éves szinten 15 százalékos növekedést jelent. Ed Zander büszkén bejelentette, hogy vállalata öt évre szólószerződést kötött az amerikai Verizon Communicationsszel optikai hálózati eszközök szállításáról. A Lehman Brothers szerint az üzlet értéke megközelíti az egymilliárd dollárt. Ed Zander a sikerek mellett beismerte, hogy az autóiparba szánt vezeték nélküli eszközök iránti kereslet a várakozások alatt maradt. A jelenleg is tartó második negyedévre a Motorola 8,3-8,5 milliárd dollár közötti bevételt és részvényenként 23-25 centes profitot vár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!