Berta Sándor

Egyre több idős ember használja az internetet

Németországban a nyugdíjasok érdeklődése lassan a számítástechnika és a világháló felé fordul. Az internet használata az 54 éves vagy annál idősebb korosztály tagjai körében nő a legdinamikusabban.

Az átlagos német nyugdíjasok éppen úgy, ha nem még jobban érdeklődnek a számítógépek, a számítástechnika és az világháló iránt, mint a fiuk, a lányuk vagy éppen az unokájuk. A német Szövetségi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint tovább emelkedik Németországban az internetet használók száma. A felmérésből kiderül, hogy amíg 2002-ben még csak az 54 év felettiek 16 százaléka szörfölt a világhálón, addig a tavalyi esztendő első negyedévében ez az arány már 22 százalék volt.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal által készített anyagból az is világossá válik, hogy Németországban a fiatalok és a középkorúak körében a férfiak és a nők megközelítően azonos számban és arányban használják az internetet. Ezzel szemben azonban az 54 éves vagy annál idősebb német lakosok körében a férfiak jobban kedvelik és kihasználják a világháló nyújtotta lehetőségeket, mint a nők.


Ugyanakkor az is igaz, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé érdekli az internet. A 15 és 34 év közötti lakosok még naponta vagy minden másnap szörfölnek a világhálón. Ezzel szemben például az 54 éveseknek vagy az annál idősebbeknek már csak 43 százaléka internetezik naponta. Hetente öt órát pedig a 15 és 34 év közöttieknek csak a 28, míg az 54 éves vagy annál idősebbeknek csak a 12 százaléka tölt el a világhálón.

Egy átlagos német nyugdíjas főleg az olyan területek iránt érdeklődik, mint a különböző információk a nagyvilágból, a kommunikációs eszközök és technikák, az elektronikus kormányzás vagy elektronikus üzlet. Érdekes ugyanakkor, hogy a fiatalok és a középkorúak körében népszerű chatelés egyáltalán nem köti le az 54 éves vagy annál idősebb német internetezők figyelmét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #4
    Az ősz hajú nyakkendős fazon erőteljesen emlékeztet dr. Emmet Brownra.
  • gregor #3
    A német nyugdijból és átlag keresettből telik is számitógépre!:)))
  • gz8 #2
    Milyen az a hiányos öltözetű kép?
  • Cactus #1
    Hát igen, sok szép nénit lehet letölteni hiányos öltözetű képen/videón.