SG.hu

Egymillió HP tárolót gyártottak Zalaegerszegen

Dr. Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója Ivan Herd, a Flextronics alelnöke jelenlétében ünnepélyesen adta át Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek a Magyarországon gyártott egy milliomodik HP tárolóegységet. A jeles darab egy HP szalagos tároló (StorageWorks Ultrium 460 Tape Drive). Az eseményen bejelentésre került, hogy újabb típussal, a 448-as modellel bővül a hazai gyártás.

A gyártás 2002-ben került át főként a nagy-britanniai Bristolból illetve más európai gyárakból a Flextronics Nyugat-Magyarországi Ipari Park zalaegerszegi gyárába, ahol zöldmezős beruházásként indult meg a termelés. Az első, immár Zalaegerszegen gyártott HP tároló egység 2002-végén készült el. Az eltelt két és fél évben folyamatosan nőtt a termelési volumen, s jelenleg már az egy milliomodik terméket ünnepeljük.


Dr. Kóka János, Dr. Beck György és Ivan Herd

A 400 Gb tárolókapacitású HP StorageWorks Ultrium 460 Tape Drive volt az első olyan termék a HP Ultrium családon belül, amelyet a cég Magyarországon kezdett gyártani, és amely technológiai alapját képezi a vállalat jelenlegi csúcsmodelljének, a harmadik generációs Ultrium 960-asnak is. A termék 800 Gb kapacitásával és a másodpercenkénti 160 Mb-os adatátviteli sebességével jelenleg a világ leggyorsabb ilyen jellegű eszközének minősül: az emberi kézfej nagyságú egység megközelítőleg egymillió könyv tartalmát lenne képes tárolni. A termékeket a kis-és közepes vállalkozások és a nagyvállalati felhasználók elsősorban vállalati adattárolásra, archiválásra és adatmentésre használják.


HP Ultrium 460 Tape Drive

A HP világpiaci részesedése a szalagos tárolóegységek szegmensben 35 százalék, vagyis hozzávetőlegesen a világon használt minden harmadik termék Magyarországon készül. A cég kizárólag a Flextronics Nyugat-Magyarországi Ipari Parkjának zalaegerszegi egységében gyártatja DDS és LTO családba tartozó belső és külső tárolóegységeit, melyek a kereskedelemben DAT és Ultrium néven kerülnek forgalomba. A termékekhez kapcsolódó logisztikai szolgáltatásokat is a Flextronics zalaegerszegi gyára végzi. A StorageWorks név mellett a termékek más világcégek márkaneve alatt is forgalomba kerülnek.


Dr. Beck György és Ivan Herd az egymilliomodik HP tárolóegységgel

"Nagy örömmel ünnepeljük együtt Kóka miniszter úrral a HP egymilliomodik tárolóegységének legyártását itt a Flextronics Nyugat-Magyarországi Ipari Park zalaegerszegi üzemében." - Mondta el az újságíróknak Ivan Herd, a Flextronics alelnöke. "A HP igen fontos ügyfelünk és az elmúlt években igen sok sikert értünk el együtt partnerként régióbeli együttműködésünkben". Jelenleg 600 szakember, köztük 150 mérnök dolgozik a HP termékek gyártásában, három műszakban. A gyártást magas színvonalú tesztelési folyamat egészíti ki. "A HP tárolóegységek gyártása kifejezetten magas mérnöki szakértelmet igényel." - tette hozzá Dr. Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója. "Ez a tudásintenzív tevékenység meggyőződésünk szerint kiváló környezetre lelt Magyarországon."

Dr. Kóka János, Gazdasági és Közlekedési Miniszter a folyamatosságot hangsúlyozta: "Egy beruházás megszerzése igen nehéz feladat egy ország számára, ám talán még nehezebb azt hosszabb távra megtartani, az adott országban fejlesztésre, fejlődésre ösztönözni. A HP egymilliomodik legyártott tárolóeszköze és a ma bejelentett új termék gyártása azt mutatja, Zalaegerszegen ez sikerült." A "jól megválasztott helyek, a megfelelő áron és minőségben végezhető termelés, az európai piac közelsége és a termékek kedvező ár-érték arányban való előállíthatósága az igazi versenyképességi előnyei Magyarországnak"- tette hozzá a miniszter.


A Flextronics üzemcsarnoka

A HP Flextronics-szal közösen folytatott magyarországi tevékenysége jól példázza a HP álláspontját, mely szerint a régió ideális helyszín magas hozzáadott értékű termelési tevékenység folytatásához. Ezt bizonyítja a Flextronics Nyugat-Magyarországi Ipari Parkjának zalaegerszegi HP gyártásban dolgozó magyar szellemi dolgozók magas aránya is, hisz a HP tárolóeszközeinek gyártása komoly felkészültséget és szakmai tudást igényel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cleawer #2
    hát igen:)

    de dicséretes dolog hogy egy-két dolgot csak Mo-n gyártanak,s remélhetőleg nem mennek ki az olcsóbb országokba ,mint néhány más cég(pontosan nem tom h mellyek de asszem néhány elment)
  • vax #1
    Kár hogy árak nincsennek, bár nem valószínű, hogy erre archiválnám a word és excel állományaimat. :)