SG.hu·

A Nintendo játékgépén dolgozik az ATI és az IBM

A vezető grafikus kártya gyártó vállalat bejelentettee, hogy az IBM mérnökeivel karöltve a Nintendo következő generációs, "Revolution" kódnevű konzolján dolgoznak.

A vállalat szóvivője ezzel megerősítette a több mint egy éve keringő híreszteléseket, és véget vetett a találgatásoknak, amelyek az ATI szerepét illetően merültek fel. A bejelentés szerint a Revolution fő fejlesztői az ATI és az IBM, és a konzol egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy támogatja majd a vezetéknélküli hálózati technológiákat. A Game Developer Conference (GDC) 2005 nevű rendezvényen a Nintendo is lerántotta a leplet a készülő játékgépről, amely a vállalat közleménye szerint az IBM "Broadway" kódnevű processzorára, valamint az ATI által kifejlesztett grafikus processzorra épül, amely a "Hollywood" nevet kapta.


A két cég ilyen irányú szoros együttműködése egyáltalán nem új: az ATI és az IBM már a GameCube konzol fejlesztésénél is bizonyította, hogy mi mindenre képesek együtt, és a fejlesztők munkáját dicséri, hogy a Revolution visszafelé kompatibilis lesz a jelenleg kapható GameCube konzolokkal. "A Nintendo következő generációs konzolja, a Revolution az előzetes tervek szerint halad" - áll a vállalat közleményében, amely optimista a határidők betartását illetően.

Az IBM és az ATI által kifejlesztett chipek technikai részletei azonban egyelőre nem világosak, és a Nintendo is csak annyit árult el, hogy a két cég fejlesztései révén a Revolution olyan játékélményt nyújt, amely a jelenleg kapható termékekkel meg sem közelíthető. A GDC konferencián elhangzott bejelentésben a vállalat szóvivője hangsúlyozta, hogy a hordozható Nintendo DS tulajdonosok számára ingyenes Wi-Fi csatlakozást kínálnak, amelynek révén az erre alkalmas csatlakozási pontokról felmerészkedhetünk a világhálóra és akár egymás ellen is játszhatunk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A szóvivő elmondása szerint a Nintendo a májusban megrendezésre kerülő Electronics Entertainment Expo nevű rendezvényen a Revolution konzolról, valamint a Wi-Fi szolgáltatásról további részleteket hoz majd nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TeszteloPontHu2005. 03. 24.. 21:12||#25
ASM-ben nem fogják programozni, az fix. A mai fejlesztési tempóban nincs erre idõ, ráadásul a fejlett, optimalizáló fejlesztési eszközök miatt nincs is sok értelme.
© CSOCSO2005. 03. 21.. 19:13||#24
lol.. oszt egybol fel milla lesz egy szaros ps3:))))
© UNREG2005. 03. 21.. 14:43||#23
Ehhez még hozzáveheted, hogy lehet, 2-4 Cell lesz a PS3-ban, ez attól függ, a Sony mennyire ijed meg az Xbox2-tõl.
© Omega2005. 03. 21.. 14:08||#22
Ha a Cellben a 256 Gflops-ból, mégha csak 123 is igaz akkor az naon durva.
Tudom hogy hülységnek hangzik, de a PC Guru szerint is a GDC-bõl az jött le, h ilyen nagyságrendû lesz a Cell teljsítménye, mégha butított is lesz a PS3 verzió. No meg a fejlesztõket csak nem verik át.

Viszont az is lehet hogy engemet vernek át aki elhisz ilyenekt.
© UNREG2005. 03. 21.. 13:03||#21
Egy csúcs P4 kb. 5-7 Gigaflops teljesítményû. Ehhez még hozzájön a videokártya.
© Omega2005. 03. 21.. 12:43||#20
Csakúgy összehasonlítás képpen kérdezem h egy 3Ghz-es P4-nek csúcskategóriás video karival hány lebegõpontos a teljesítménye ?
© Vers2005. 03. 21.. 03:15||#19
tudtommal a fejlesztörendszerek régota ki vannak szállitva amikben cell dübörög :)
és nem cswak az a lényeg hogy minden procira ráver 10-szer hanem a fogyasztása csak 40 watt :DDDDD
© vax2005. 03. 21.. 01:27||#18
Ja miátán még csak "laborokban+ létezik és papíron szinte minden létezõ procit "sza....rá" ver. :)
© REAL_CIÁN2005. 03. 20.. 20:09||#17
Inkább a Nintendonak kell vigyáznia.
© Tiby2005. 03. 20.. 15:46||#16
Király.PlayStation 3 vigyázz