Magyarország.hu

Százmillió forintos papírmegtakarítás a Parlamentben

A költségvetés egy évben százmillió forintot spórol meg azzal, hogy a képviselők elektronikusan kapják a munkájukhoz szükséges dokumentumokat, bár kétszáz honatya még ma is papíron kéri az iratokat.

Az e-Parlament program 2002-ben azért indult el, hogy a nyilvánosság számára is átláthatóvá tegye az Országgyűlés munkáját, javítsa a képviselők informatikai felkészültségét, és nem utolsósorban azért is, hogy papírt és pénzt spóroljon meg a költségvetésnek. Első lépésként laptoppal látták el a képviselőket, ez 263 millió forintba került - mondta Bakos Emil, a parlament gazdasági főigazgatója. Emellett negyvenmillió forintért olyan informatikai rendszert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy a képviselők otthonról is dolgozhassanak irományaikon a parlament információs rendszerében. Szintén negyvenmillióba került az ülésterem informatikai hálózatának kiépítése.

A program második lépéseként elektronikussá tették a parlamenti futárpostát. Korábban minden szombaton futár vitte ki a képviselőkhöz a következő heti munkához szükséges iratokat. Ma már több mint 180 képviselő elektronikusan kapja ezeket, körülbelül kétszázan továbbra is papíron kérik a dokumentumokat. Ezt meg is kapják, de be kell érte fáradniuk a képviselői irodaházba - mondta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke.

A papíron benyújtott iratok digitalizálva, pdf formátumban kerülnek fel az internetre, és idén először hasonló formában olvashatók a képviselői vagyonnyilatkozatok is. A 2005-ös költségvetési törvényt például "csak" 160 példányban nyomtatták ki, amivel 600 ezer darab A4-es papírt spóroltak. Az előző ülésszakon fél év alatt az egész éves papírfogyasztás egyharmadát sikerült lefaragni.

"Az előző ülésszak hat hónapja alatt az elektronizált munkával 30 millió forintot takarított meg a parlament, ez éves szinten 60 milliós költségcsökkenést jelent. Ha ehhez hozzáadjuk a kormány és a futárposta költségcsökkenését is, a megtakarítás eléri a 100 millió forintot" - mondta Bakos Emil. A program folytatásában rendszerezettebbé teszik az Országgyűlés honlapján található információkat, Mandur László pedig szorgalmazza, hogy a képviselők elektronikus levélcímei egy listában szerepeljenek az oldalon.

A hagyományos televíziós közvetítés vége után a plenáris üléseket élőben lehet követni az internetes közvetítésen (hétfőnként reggel 9 órától, keddi és szerdai ülésnapokon 13 órától az ülések végéig). Újdonság, hogy az oldalon a képviselők adatainál a felszólalásaikról készült videók is letölthetők, lejátszásukhoz Realplayer szükséges.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • raingun #2
    Szerintem jó ötlet volt. Az a képviselő, aki nem tudja használni a számítógépet, nem tudom mit keres ott. Leszámítva azt hogy papíron jobb olvasni, csak előnye van az ilyen projektnek.
    Arra azonban vigyázni kell, hogy megtérüljön. Ne vegyenek szövegszerkesztésre évente új csúcsgépet.
  • IMYke2.0.0.0 #1
    A beruházás nagyságához viszonytva elenyésző megtakarítás, mely majd csak 3 év múlva térül meg igazán.
    De a lényeg: végre megtörtént!

    ===============================
    .:i2k:. melóból: