SG.hu·

Grafikus kártyákat gyártana az ASRock

Az ASUSTek Computers leányvállalata - amely elsősorban belépő szintű termékeiről ismert - a két vezető gyártó termékeire építve olcsó, mindenki számára elérhető grafikus kártyákat dobna piacra.

A jelenlegi tervek szerint a vállalat júniusban mutatná be az első kártyákat, és a gyártást rövid időn belül szeretnék havi 100 ezer darabra felfuttatni. A tajvani DigiTimes értesülései szerint a cég mindkét vezető gyártóval tárgyalásokat folytat, és mind az ATI, mind az Nvidia processzorait szeretné felhasználni saját termékein. Elemzők szerint a lépés valószínűleg az ASUS új stratégiájának része, a vállalat ugyanis nemrég bejelentette, hogy az idei évben jelentős mértékben növelni szeretné a grafikus kártya gyártás ütemét, és a tavaly előállított 7,5 millió kártya helyett idén már 10-12 millió darab legyártását is lehetségesnek tartják.


Az ASUS riválisai szintén közölték, hogy növelni szeretnék a legyártott kártyák számát: az MSI 8 millió darab, míg a Tul. Corp. és a Leadtek 9 millió darab grafikus kártya leszállítását tűzte ki célul. A Gigabyte szintén növelné a termelés ütemét, és saját előrejelzésük szerint az idei évben akár 6,4 millió darab grafikus kártyát is piacra dobhatnak.

Egyes vélemények szerint az ASRock színre lépése alaposan felbolygathatja a piacot, és - amennyiben a vállalat hű marad hagyományaihoz - a belépő szintű kártyák terén rendkívül kiélezett versenyt indíthat el. A vállalat elsősorban alaplapokat gyárt, és egy-egy jól sikerült termékével jelentős népszerűségre tett szert a vékony pénztárcájú vásárlók körében. Példaként említhetők az úgynevezett kombó alaplapok, amelyek két eltérő processzort is befogadnak, vagy a Pentium 4/Athlon XP processzorok alá szánt alaplapok, amelyek kedvező áruk révén kivívták a felhasználók elismerését.

Kétségtelen, hogy a grafikus kártyák piacán jó időbe telik majd, mire a vállalat megveti a lábát, de az olcsó grafikus kártyák iránt mindig jelentős igény mutatkozik, így nem kell az érdeklődés hiányától tartaniuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tiby2005. 02. 05.. 11:36||#14
dez - Nemtudom.Szerintem ezt ajánlották neki a boltba.Meg az eladók is átverhetik olyan ebereknek a feját aki nem ért hozzá.Ismerõsömet is átverték egyszer - azt mondták 2.4 GHZ proci van benne , közben pedig 1.6 GHZ Celeron volt benne - és még többet is fizettett érte.<#idiota>
© dez2005. 02. 04.. 08:19||#13
Ha nincs elég pénze, miért Inteles konfigot vesz, ha AMD-ssel jobban jár? A legendák miatt?
© soma222005. 02. 03.. 12:19||#12
Nekem Asrockom volt és fájó szivvel váltam meg tõle!!!!!!!!Ennél biztosabb lapom még nem volt és negyon szépen teljesített a játékoknál is és 10ezerért vettem!!!!!nekem bejött
© Tiby2005. 02. 02.. 16:35||#11
Monjuk Sityi-nek igaza van.fanatic - Utánna néztem és 333 MHZ-es memet fogad el max.Szóval már a 400-as nem megy bele.
arty - szerintem is nagy gányé a Celeron.De ha erre van pénze eggyes emberkéknek meg olcsóra hát akkor vegyen.
© arty2005. 02. 02.. 16:17||#10
raadasul celeronnal .... remek gép lehet :D

adhatsz annak 2 giga ramot, halottnak a csok :) a sok lhama meg veszi ezeket a gazdasagos egybeceleroncsokat ... okosak :D
© Mars2005. 02. 02.. 15:14||#9
Így, így!!!<#worship><#worship>
© fanatic2005. 02. 02.. 14:09||#8
Nagyon el vagy Te tévedve!!!!!!!

"Semelyik ismerõsöm nem vesz ilyet" vs. "Mondjuk ismerek olyan emberkét"

1,5 GB memó mire nem elég??? Neked mennyid van?

"128 RAM mellé lett rakva , így 384 MB RAM-ja van" Kár, hogy csak 1,5 GB a korlát MIII?????
266MHz-es ram... ez nem az alaplap hibája!

Az, hogy valakinek eladtak egy Asrock-os gépet drágán, az nem azt jelenti, hogy mindegyik Asrock-os deszka szar!!!

© Raszkolnyikov2005. 02. 02.. 02:34||#7
És mégis mit rakjon bele? Mercury-t? Annál undorítóbb a földön nincs! Az ECS még esetleg jó, de nekem is Asrock van és hidd el nagyon ott van ár/telljesítményben.
© Sityi2005. 02. 01.. 22:31||#6
Stabil deszkák az ASRock lapok, de hardcore gamereknek nem ajánlott: teljesítmény nem nagyon van. Viszont ha valaki "occsóé'" akar a gyereknek egy alapabb szintû géezetet összehozni, akor ahhoz jó.
© stukov2005. 02. 01.. 21:01||#5
Az Asrock gyakorlatilag Asus, egyszerûen más cuccokat raknak az alaplapra meg vga-ra, mint az asusnál, ezért fér bele kevesebb memória, kevessebb szolgáltatása van stb, nem mindenki gondolkodik elõre, hogy olyan alaplap kell amibe 4 giga ram megy, mer maj úgyis vesz annyit. A minõség szerintem nem lehet rossz, majd meglátjuk milyen vga-kat fognak kiadni, aztán lehet kipróbálom. Ha lesz köztük passzív hûtéses, akkormeg méginkább!