SG.hu·

Brazília elnökével folytatna megbeszéléseket Bill Gates

Brazil források megerősítették, hogy a világ legnagyobb szoftvergyártójának elnöke a jövő héten megrendezésre kerülő World Economic Forum nevű rendezvénye találkozna a dél-amerikai ország vezetőjével.

Nem véletlen, hogy a szoftveróriás kiemelt szerepet tulajdonít Brazíliának, hiszen az országban rendkívül népszerűek a nyílt forráskódú szoftverek, és a politikai vezetés is kedvezően viszonyul az ingyenes programokhoz. Elemzők szerint a Microsoft a közeljövőben mindent meg fog tenni azért, hogy megerősítse pozícióját Brazíliában, és a Luiz Inacio Lula da Silva elnökkel folytatott tárgyalások is elsősorban ezt a célt szolgálnák.

A Microsoft elnökének bőven lesz dolga, hiszen az ország nemrég bejelentette, hogy a borsos licenszdíjak miatt a szövetségi hivatalok hamarosan nyílt forráskódú szoftverekre állnak át, és leépítik a Microsoft szoftverekre épülő rendszereket. A program keretében azonban nemcsak a hivatalokat, hanem az állampolgárokat is támogatják, és a kormányzati tervek szerint egy év alatt közel egymillió háztartás juthat hozzá olcsón Linuxot futtató számítógéphez. A Microsoft érthető módon nem nézi jó szemmel a brazil elképzeléseket, és minden bizonnyal nem hagyja ily könnyen kicsúszni a kezéből Latin-Amerika legnagyobb államát.

"Brazília semmit sem nyerne ezekből a tárgyalásokból, a Microsoft viszont tovább növelhetné bevételét. Minden bizonnyal Lula elnököt is megpróbálják majd ebben az irányban befolyásolni" - jelentette ki Sergio Amadeu, a műszaki tudományok nemzeti intézetének vezetője. A szoftveróriás tavaly beperelte Amadeut, mert az igazgató azt találta mondani, hogy a Microsoft olyan, mint egy kábítószer-kereskedő: készséggel szolgál egy kis ingyenes bemutatóval, majd nem sokkal később már borsos árat kér az anyagért, és mindent megtesz, hogy a vevőn behajtsa a kívánt összeget. A vállalat azonban elejtette a pert, miután Amadeu kijelentette, hogy csupán elismételte azt, amit gazdasági tankönyvekben olvasott.

Az elnök sajtóirodája szerint a találkozó végleges időpontjáról még nem sikerült megegyezni, és a valószínű időpontot egyelőre nem jegyezték be az elnök naptárában. A Microsoft brazíliai képviselői nem kommentálták a hírt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Razgon2005. 01. 20.. 08:31||#9
Óóóóóh igen, bocs. Mea culpa, mea maxima culpa!
© Tetsuo2005. 01. 20.. 02:51||#8
Vagy egy tatu..
© h4x0r2005. 01. 19.. 21:09||#7
Hogy lehetsz ilyen agressziv egy marha. Hogy sulne ki a szemed. Lenne szived elrontani egy ilyen kedves kis allat gyomrat :-)
© Razgon2005. 01. 19.. 15:52||#6
Szó szerint!
© Razgon2005. 01. 19.. 15:50||#5
Hátha elkapja valami anakonda...
© rigidus2005. 01. 19.. 14:38||#4
"Bill Gates nem fel a Linuxtol"
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=33952

Akkor minek megy Braziliaba?
© nemcsakfeel2005. 01. 19.. 13:25||#3
kapitalista gyarmatosítás.
© [HUN]PAStheLoD2005. 01. 19.. 13:12||#2
azt akarja , csak "diplomatikusan"
© rolika2005. 01. 19.. 11:58||#1
jaaa, a cím alapján, azt hittem, gates meg akarja venni az országot <#zavart1>