SG.hu·

Eladásra kínálja PC üzletágát az IBM

Az IBM-hez közel álló források szerint a Nagy Kék - amely 1981-ben dobta piacra az első PC-t - szeretne megszabadulni PC üzletágától, és a jövőben a szervekre, illetve a csúcskategóriás számítógépekre koncentrál majd.

Bár a vállalat vezető helyét a személyi számítógépek terén már jó ideje a Dell, illetve a Hewlett-Packard foglalta el, a lépés egy hosszú időszak lezárását jelenti, amely lehetővé tette a PC elterjedését és népszerűsítését. A legtöbb elemző másfél milliárd dollár körüli összegre becsüli az üzletág értékét, amely nemcsak az asztali számítógépeket, hanem a laptopok, illetve a noteszgépek tervezését és gyártását is magában foglalja. Véleményük szerint az IBM lépése egyben annak felismerése, hogy a személyi számítógép mindennapos eszközzé vált, amelynek gyártása és forgalmazása manapság jóval kisebb hasznot hajt, mint annak idején. A bevétel legnagyobb részét pedig a Microsoft és az Intel teszi zsebre, amely cégek az általuk fejlesztett szoftverekkel és processzorokkal uralják a piacot.


Az IBM vezetését korábban éppen emiatt érte számos kritika, amikor a vállalat a két feltörekvőben lévő cégnek adott kizárólagos jogokat, és hagyta kicsúszni kezéből a vezető szerepet. Egyes elemzők azonban már egy évtizede sürgetik a céget, hogy váljon meg az üzletágtól, amely a többi részleghez képes alacsony bevételt produkált - az idei évre kevesebb mint 100 millió dolláros adózás előtti profitra számítanak, amely a cég összes bevételének 12 százaléka.

A Nagy Kékhez közel álló források szerint az üzletág iránt komolyan érdeklődik a Lenovo, amely Kína legnagyobb PC-gyártója - a korábban Legend néven ismert vállalat a teljes üzletágat felvásárolná. Az IBM szóvivője egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mice2004. 12. 07.. 04:43||#5
az enyémnél szebb...
© HUmanEmber41st2004. 12. 05.. 23:18||#4
Megveszem !!!!!<#vigyor2><#vigyor2><#vigyor2><#vigyor2><#vigyor2>
© formatuq2004. 12. 04.. 21:08||#3
de nem vagy ra buszke ugye?
© Borg2004. 12. 03.. 21:36||#2
Hmm pont ilyen workstationom van, mint a képen...
3.2 p4, giga ram, quadro fx1100. Jó kis szerkezet, de nem is éppen 2 fillér.
© Bucser2004. 12. 03.. 19:43||#1
hát milyen low-nd doglokat kiadott PC néven.. meg amilyen idiótán csinálták a szabványosítást nem csodálo.. énkifejezetten utálom a Hp notebookokat nõveremnek HP notija van suliban HP asztali gépek.. mind úgy fos ahogy van.... elavult lassú nehézkes.... és hiába van elég baja a winfowsnak a Hp még rápakol a sajût nagyszerû telpítése metódjával...