Berta Sándor

Windows-hiba a Brit Munkaügyi és Nyugdíj Hivatalnál

A brit Munkaügyi és Nyugdíj Hivatal (DWP) számítógépeinek ezrei napokra használhatatlanná váltak egy, a múlt héten bekövetkezett hiba miatt.

Hogy mekkora is volt az IT káosz és hogy konkrétan hány számítógépet érintett, arról még mind a mai napig nem lehet közelebbit tudni. Az interneten különböző számok bukkantak fel, a hivatal állítása szerint csak 30-35 ezer PC-t érintett a hiba, egyes források 80, illetve 100 ezer számítógép leállásáról számoltak be. Egyelőre még arról sincs konkrét információ, hogy mi okozta a brit hivatal számítógépes rendszerének leállását. Csupán az biztos, hogy a katasztrófa egy elhibázott Windows-frissítés után következett be.

A hivatal tájékoztatása szerint a számítógépek egy kis részén még Windows 2000 operációs rendszert használtak, ezeket akarták Windows XP-re lecserélni. Ám a frissítés - amelynek elméletileg csak korlátozott számú PC-n lett volna szabad működnie - egy hiba miatt kiszabadult és ellenőrizetlenül bolyongott az egész hálózaton. (Nagy cégeknél általános a távoli telepítés használata. A munkatársak felhasználói profiljai és az általuk használt tárterület a központi szerveren van, mivel csak ott garantálható az adatbiztonság.)

Egy másik jelentés szerint az egész rendszerért felelős EDS cég technikusai néhány Windows XP-t futtató számítógéppel kísérleteztek. Véletlenül szabad utat kapott egy, a csak ezeknek a PC-k számára letöltött hibajavítás és néhány percen belül a hivatal több ezer munkatársának számítógépének monitorán megjelent a hírhedt kék halál.

A DWP egyik szóvivője elismerte, hogy az EDS és a Microsoft munkatársai napokon keresztül dolgoztak azért, hogy megoldást találjanak a problémára. A szakembereknek sikerült helyreállítaniuk a számítógépes rendszer nagy részét, ám kisebb fennakadások, például az e-mail alrendszerben még mindig előfordulnak.
Kérdéses az is, hogy mekkora pánikot okozott és okozhat mindez a brit lakosság körében, a hivatal ugyanis 24 millió brit állampolgár személyes adatait kezeli. A szóvivő azt sem zárta ki, hogy később is előfordulhatnak fennakadások.

Egyelőre sem az EDS, sem a Microsoft nem akarta kommentálni a történteket. A redmondi cég ugyanakkor sietett leszögezni, hogy azon dolgozik a partnereivel, hogy mielőbb megoldják a problémát és mindenben támogatni fogja a DWP-t. Allan Johnson brit államtitkár máris bejelentette, hogy hivatalosan is ki fogják vizsgálni az esetet és kiderítik, hogy mennyiben ludas az EDS és mennyiben a Microsoft. A DWP rendszerének üzemeltetését a két cég együtt végzi és korábban mindegyikőjükkel egyenként 3,8 milliárd dollár értékű szerződést írtak alá a brit hatóságok.

Az EDS nem először érintett hasonló üzemzavarban. A brit Gyermektámogatási Hivatal (CSA) - amely a DWP egyik részlege - már hónapok óta hasonló gondokkal küzd. Ott a kereken 843 millió dollárba került EDS-rendszer mond csődöt időről időre, emiatt a támogatásra jogosult 500 000 házaspárnak csupán a 13 százaléka jutott hozzá a kért összeghez. Mivel a probléma immár hónapok óta megoldatlan, a DWP nemes egyszerűséggel visszatartja az EDS-nek havonta járó 1,85 millió dolláros összeget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci #39
    Ráadásul érdekes módon pont ugyanúgy kampányolsz a win mellett mint a "kollégáid". Konkrétumot követeltek, aztán ha megvan, akkor meg arra találtok ki valamit, hogy az miért nem tetszik. ÁTLÁTSZÓ
  • Laci #38
    Látom nem olvastad a többi topikot. Mindannyian csak magunkat ismételnénk oldalakon keresztül (sőt, még az sem tetszik a nagyrabecsült winpc-s "társadalomnak" mert az meg ugye csak felesleges gyűlölködés). Pont ezért próbáltam felfogásbeli oldalról közelíteni, de látom már nem kapok válszt...

    A demagóg dumáról meg mint tudjuk ennyit:
    "Nincs olyan ami jobb, es a win egyaltalan nem gagyi. Nem vedem a wint, de nincs jobb alternativa."

    Az a különbség hogy te egy mondatban tudtad ezt a badarságot elmondani az előtted szólók meg ugyanezt a demagógiát már régóta és sokkal hosszabban adják...uncsi...

    Milyen konkrétum kell? Aki már látott néhány oprendszert annak nem. Az már tudja mi a helyzet a "csodás" winnel. Látom tényleg kár a helyet már erre pazarolni, minden jót mindenkinek.
  • Hierogli #37
    Az eg egy adta vilagon semmi konkretummal nem szolgaltal (amit meg lehetne cafolni), csak lokod a demagog dumat.
  • Laci #36
    ".... Aztán nézegetem itt a topikokat és meglátom tőled ezeket az "objektív színben pompázó" "bölcs megállapítású" szövegeket meg közhelyeket hogy mer' minden rendszer lehet hibás meg lehet veszélyben, de a windózt meg mégis érdemesebb használni. Hát persze, de mennyi ilyet olvastam már hidd el ismerem már ezt. Lehet hogy neked szükséged van arra a hülye windózra és azért írod ezt,..."

    Nemazért de lehet hogy ezt inkább neked kell címeznem:) Mondom én hogy sok ilyet olvastam már (persze én már nem veszem be), és látom ez a jövőben sem lesz másképp:) vagy inkább :((((
  • Laci #35
    Minden elismerésem nektek, győztetek, ez már túl sok volt:) Készülök abbahagyni a beírkálást (bár lehet egyesek pont ezt akarják elérni hogy az ilyenek mint én is végre befogják, aztán lehessen a "csodálatos" bughalmaz zavartalan "működtetését" "nyugodtan" folytatni itt a fórumon pedig ellenvetés nélkül fényezni) Nahát ez már nekem is sok...
  • Laci #34
    "Nem vedem a wint, de nincs jobb alternativa..."
    Egy szó mint száz: Pont ezen kéne változtatni.

    "Nincs olyan ami jobb, es a win egyaltalan nem gagyi..."
    Pfff! LOL!
    Miért érzem néha úgy hogy lehet hogy ezekkel a beszólásokkal engem csak ízetlenül meg akarnak tréfálni... De tényleg ti ezeket a mondatokat komolyan gondoljátok?:)) Kabaré:) vagy inkább :((
    Azért az mégsem olyan vicces hogy az ilyen jellegű hozzáállás miatt én is sokan mások is, emberek tömege, de még vezető szervek is ezzel kell kínlódjanak... Aki ilyet mond, nahát az sem sokszor látott winen kívül mást vagy ... amit már kifejtettem de jól le is hurrogtak, persze mi máshoz tudnának egyesek folyamodni...
    ...Vagy lehet én beszélek más nyelvet, na de mindegy hagyjuk abba, ez már tényleg LOL!
  • Alfa Of NS #33
    Aszem nem ertetted meg a felvetesem elmeleti jelleget. No meg ugye ahogy Einstein mondana, nem csak a bekapcs gombot kene a gepeken meghagyni.
  • Hierogli #32
    Nincs olyan ami jobb, es a win egyaltalan nem gagyi. Nem vedem a wint, de nincs jobb alternativa.
  • Laci #31
    Hát akkor szerintem a lényeg, hogy döntsünk el egy dolgot: Akarunk e valamit ami jobb, vagy védeni a winfost (nem véletlen hogy SOKAN nevezik így, ne legyünk már álnaívak) amiből olyan gagyit csinálnak így nekünk amit akarnak úgyis megvesszük és már oda jutottunk ezzel a felfogással hogy meg is kell venni és ez így megy ameddig nem unja meg még az is akit eddig be lehetett etetni vele. Ennyi, ilyen egyszerű.
    Itt inkább az a kérdés hogy mikor unjuk ezt meg nem az hogy lesz e változás... Csak sokan nem is akarnak változást mert ők már benne vannak a windózban, sőt sokak abból élnek hogy naponta 12órákat a hülye win problémák megoldásával töltenek. Így nem csodálkozom hogy ha másnak is rosszat okoznak, de fenn akarják ezt tartani.
    Ezek után nem tudom miért én vagyok a gonosz fikázó, mert az antimicrosoft felfogásra erős okokat szolgáltatott ez a cég.
  • Laci #30
    Itt nem a békétlenségről van szó, ezzel most egy problémára utaltam, amit nem értek... Ettől még felőlem is béke van...