SG.hu

A Novell nem akar szoftverszabadalmakat

A Novell nyilvánosan elkötelezte magát amellett, hogy nyílt forráskódú szoftvereit meglévő szabadalomportfoliójával védi.

A vállalat állásfoglalást tett közzé az Európai Unió szoftverdirektívájának javasolt megváltoztatásáról. Leszögezik, hogy különböző jogrendszerek léteznek a szellemi tulajdon védelmére a világon, és azokon a területeken, ahol létezik szabadalmi védelem a szoftverekre, a cég felhasználta a szabadalmakat, és a jövőben is fel fogja használni azokat szoftvereik jogi védelme érdekében. Véleményük szeirnt az Európai Unió jelenlegi rendszere jól védi az iparág, az egyes tagállamok és a Novell érdekeit, és általában segíti az innovációt és az iparági versenyt. Ennek megfelelően a társaság nem látja szükségét a jelenlegi rendszer módosításának.

Abban az esetben azonban, ha az Európai Unió lehetővé teszi a szoftverek szélesebb körű szabadalmaztathatóságát, a Novell ettől függetlenül szabadon tudja majd terjeszteni szoftvereit, legyenek akár nyílt vagy zárt forráskódúak, - mind Európában, mind más olyan működési területen, mely jelenleg támogatja a szoftverszabadalmakat. Ez az állásfoglalás ismét biztosítja az ügyfeleket arról, hogy nyugodtan választhatnak nyílt forráskódú megoldásokat, annak tudatában, hogy a cég erős támogatást nyújt az esetlegesen felmerülő szabadalmi problémák kezeléséhez.

"A nyílt forráskód egy "átütő" technológia. Csoportmunkás fejlesztési modellként a nyílt forráskód új gazdasági környezetet teremt, és olyan szoftverminőséget biztosít, melyet a hagyományos szoftverszállítók csak nehezen érnek el. Ez a modell nagyszerű az IT ügyfelek számára, mivel többet jelent egyszerű innovációnál és választási lehetőségnél," - mondta Jack Messman, a Novell elnök-vezérigazgatója. "Átütő hatása miatt persze veszélyezteti a már kiépített érdekeltségeket. Az érdekeltek némelyike ezért a nyílt forráskódú technológiákban rejlő szellemi tulajdont érintő veszélyekkel kapcsolatos bizonytalan vádaskodással vág vissza. A Novell ma aktívan állást foglal az általa ajánlott szoftverek védelem mellett - függetlenül attól, hogy az a hagyományos vagy nyílt forráskód modellt követi -, amikor kinyilvánítja hajlandóságát, hogy ügyfeleit saját szabadalomportfoliójával segítse. Arra biztatjuk a többi szoftverszállítót is, hogy a kapcsolódó szabadalmak felhasználásával tegyék meg ezt a lépést."

A cég közleménye szerint a nyílt forráskódú szoftverek utóbbi évek során tapasztalt gyors növekedése rendkívül hasznos versenyt indított el az informatikai piacon. A Linux, Apache, MySQL, JBOSS és más vezető technológiák új alternatívát kínálnak a nagyobb értékű és teljesítményű informatikai rendszereket kereső vállalatoknak. Az ügyfelek jelentős előnyökhöz jutnak a választás szabadságának és a technológiai döntések lehetőségének köszönhetően.

"A nyílt forráskódhoz társított szellemi tulajdonnal kapcsolatos veszélyek valójában nem különböznek a hagyományos modellt követő rendszerek esetén felmerülő veszélyektől," - mondta ifj. Joseph A. LaSala, a Novell tanácsadója. "A Novell elkötelezte magát a szellemi tulajdon védelme mellett az egyre terjedő 'vegyes forráskódú' környezetekben is, ahol hagyományos és nyílt forráskódú rendszerek egyaránt jelen vannak. Miközben a szabadalmak fontos szerepet játszanak a szellemi tulajdon védelmében, bizonyos szállítók az ügyfelek választási lehetőségét példátlan módon befolyásolva használják ki ezt a lehetőséget. Hiszünk abban, hogy biztosítani kell az ügyfeleknek a beszerzési döntések szabad meghozását. A döntési folyamatnak olyan tényezőkre kell épülni, mint például az ár, érték, biztonság és szolgáltatás, nem pedig a szellemi tulajdonnal kapcsolatos perekre."

"Megközelítésünk lényege, hogy védjük ügyfeleink választási lehetőségét és támogatjuk a nyílt forráskódú modellben rejlő innovációs lehetőségeket," - tette hozzá Messman. "Ebben az irányelvben azt jelentjük ki, hogy szabadalmaink segítségével aktívan védjük a Novell nyílt forráskódú technológiáit a külső felek szabadalmi követelései ellen. A szabadalmakat arra használjuk, amire a szabadalmi rendszer annak idején létesült, az innováció bátorítására, nem pedig az ügyfelek választási lehetőségeinek beszűkítésére. Reméljük, hogy az e területen betöltött vezető szerepünk más szabadalomtulajdonosokat is hasonló álláspontot elfoglalására indít."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!