SG.hu·

CeBIT - ezentúl Microsoft nélkül?

Minden bizonnyal a világ legnagyobb szoftverfejlesztő cége nélkül tartják meg a jövőben a németországi Hannoverben évente megrendezett számítástechnikai kiállítást.

Minderre Jürgen F. Gallmann-nak, a Microsoft Németország vezetőjének a hamburgi High-tech Sajtóklubban tett nyilatkozatából lehet következtetni, amelyből kiderül: a Microsoft jelenleg is vizsgálja, hogy érdemes-e jelen lenniük a CeBIT-en. A cégvezető elmondta, hogy tanulmányozzák azt a lehetőséget is, hogy nem járnának-e jobban egy, csak az ügyfeleik részére külön megrendezett kiállítás megtartásával vagy egy másik kiállításon való részvétellel.


A hannoveri székhelyű és többek között a CeBIT megszervezéséért is felelős Deutsche Messe AG szóvivője, Eberhard Roloff, az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy eddig még semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak arról, miszerint a Microsoft a jövő esztendőtől kezdve nem kívánna megjelenni a legnagyobb európai számítástechnikai kiállításon. A szóvivő ugyanakkor annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy a Microsoft blöfföl és így próbál olcsóbb vagy nagyobb kiállítási területhez jutni. Ezt támasztja alá, hogy a szervezőknél a Microsoft már jelezte, hogy szüksége lenne egy nagycsarnokra, sőt, ha minden igaz, a vállalat még egy második csarnokra is igényt tartana.

A Microsoftnak - ha tényleg kivonulna a CeBIT-ről - nem ez lenne az első ilyen lépése. Az idei müncheni IT-Messe Systems nevű kiállításon ugyanis a szoftveróriás szintén csökkentette a jelenlétét. Gallmann szerint sokan tudni vélték, hogy ez biztos azzal a döntéssel van összefüggésben, miszerint a bajor főváros Linux operációs rendszerek használatára tér át. A Microsoft Németország első embere azonban cáfolta ezeket a pletykákat, közlése szerint "ez egyszerűen nem igaz". Csupán arról van szó, hogy már korábban is jelezték nekik az ügyfeleik, hogy túl nagynak tartják a cég kiállítási területét és sokkal emberbarátibb pavilont szeretnének. Mindenesetre Jürgen F. Gallmann megígérte, hogy még idén októberben megszületik a döntés arról, hogy képviseltetik-e magukat a CeBIT-en, és ha igen, mekkora területen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© whitehawk2004. 10. 01.. 18:32||#5
Szerintem azért nem mennek, mert félnek, hogy kiderül az igazság, hogy a linux jobb, miután valaki elmegy hozzájuk és utána egy linux terjesztõhöz. Ezt ugye csak a getthefacts tudja megmutatni, a valóság nem 😉
© dez2004. 10. 01.. 17:33||#4
"A cégvezetõ elmondta, hogy tanulmányozzák azt a lehetõséget is, hogy nem járnának-e jobban egy, csak az ügyfeleik részére külön megrendezett kiállítás megtartásával vagy egy másik kiállításon való részvétellel."

Na, már a kiállításszervezõ irodákkal is konkurálni akarnak?
© Macc2004. 10. 01.. 13:45||#3
Vegulis amilyen hulye a celcsoport...
© ttt ttt2004. 10. 01.. 07:13||#2
"Csupán arról van szó, hogy már korábban is jelezték nekik az ügyfeleik, hogy túl nagynak tartják a cég kiállítási területét és sokkal emberbarátibb pavilont szeretnének"

Szegény ügyfelek eltévedtek a nagy MS birodalomban..

ROTFL
© FirStDeXTeR2004. 10. 01.. 07:07||#1
Godoljatok bele, hogy milyen tehetetlen a Ms németországi igazgatója. Ilyen "háborús" helyzetre biztos nem készítették fel a szuper tréningeken.