Berta Sándor

Franciaországban hódít a szélessávú internet

Az év végéig a franciák 90 százaléka rendelkezik majd szélessávú internet-eléréssel. Minderről a France Telekom első embere, Thierry Breton beszélt a Le Monde című neves francia lapnak.

A cégvezető úgy véli, a becslések szerint az esztendő harmadik negyedévének végéig már ötmillió francia felhasználónak lesz szélessávú internet-hozzáférése. Csak összehasonlításul: a Franciaországhoz hasonló népességű Németországban a Deutsche Telekomnak jelenleg közel ötmillió DSL-előfizetője van. Breton elmondta: a France Telecom tervei között szerepel, hogy 2005 végére a népesség 96 százalékának legyen szélessávú internet-hozzáférése, 2006 végére pedig már minden egyes francia lakos így érhesse el a világhálót.

Az európai államok közül ugyan már jelenleg is Franciaországnak van a legsűrűbb internethálózata, de a vállalat 2003 és 2006 között összesen újabb hárommilliárd eurót fektet be a szélessávú internet-elérések számának növelésébe. A France Telecom internetes leányvállalata, a Wanadoo piaci részesedése napjainkban 50 százalék körül mozog.

Egy augusztusban elkészült brit tanulmány szerint a szélessávú internet-hozzáférések és azok számának növelése tekintetében Franciaország jelenleg az Európai Unió tagállamai között az első helyen áll. A tanulmányból kiderül az is, hogy az elmúlt egy esztendőben Franciaországban a szélessávú internet-elérések száma 120 százalékkal növekedett.

Ezzel párhuzamosan persze az internetdíjak is jóval alacsonyabbak az Európa többi országában lévőknél. Egy 512 kilobit/sec-os sávszélességű internet-elérés Franciaországban havonta 15 euróba kerül, míg egy 2 megabit/sec-os internet-hozzáférés ennek az összegnek a duplájába, 30 euróba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gregor #39
    Sziasztok!

    Szerintem sokakat nem is érdekli az internet,és ez nem csak a internet ára miatt van igy.
  • eperg #38
    háá
    a csalággyáé ű nem mátéé...
  • HUmanEmber41st #37
    Akkor most mi lesz megyünk tüntetni ???
  • valaé valaé ná #36
    A rinyálást én is unom. Azt meg senki se mondta, hogy olcsó. Drága, mint sok minden más.
  • Flashy #35
    ebből a típusú cikkből is 12 egy tucat, hetente kijön valamelyik országgal. aztán ugyanez a flame megy róla hogy nálunk mér drága náluk meg mér olcsó...
  • valaé valaé ná #34
    Ha jól emlékszem volt is ilyen koncepciój 2002 körül a kormánynak. 25% állami támogatást adtak a szélessávú elérésekhez. Ekkor volt egy jelentős árcsökkenés, meg ekkor kezdett megjelenni az ADSL a legtöbb városban. Én ennek örültem, mert előtte évekig lószar sem volt.

    "Bocs a rinyálásért. Persze te nyilván pénzben fürdesz, de sajnos te akkor egy igen kis réteghez tartozol."

    Ó, ne hidd. A mobilszámlám havi 1000 Ft körül mozog. A dohányzásról is leszoktam, csakhogy tudjam fizetni a netet.

    "Vagy azt mondod, aki nem tudja megfizetni, ne is netezzen (pedig szeretne)?"

    Hát ez evidens. Méghozzá nemcsak a netre, de mindenre.
  • valaé valaé ná #33
    Jó. Utána majd elviszlek moziba is.
    Az enternetnél 10 rugó körül van egy 384/64.
    Ez nem elég ? Akkor el kell menni Franciaroszágba, mert it 20 éven belül nem lesznek hasonló árak az biztos.
  • valaé valaé ná #32
    Ha esetleg nekem címezted volna ezt akkor elmondom, hogy nem tekintem internethasználat szempontjából magamat átlagosnak, mert 1997 óta netezek és azóta ráköltöttem egy új autó árát. Úgyhogy én hozzájárultam egy kicsit a magyar net fejlődéséhez.
    Nézz bele a Mónikasóba, vagy menj el a legközelebbi kocsmába, ha látni akarod az átlagot.
  • TeszteloPontHu #31
    Ez nem egészen így van. Eddig a törvény nem engedte, hogy a szolgáltató (Matáv, Invitel, Monortel stb) területén másik szolgáltató szélessávú szolgáltatást nyújtson (nem internet szolgáltatásról van szó, hanem ADSL-ről). Ez most változott meg, azaz a verseny most fog kezdődni. Talán...
  • [HUN]PAStheLoD #30
    ehh .. sose olvasni olyanokat hogy MAGYARORSZÁGON INGYEN 100 MEGABIT .. pedig milyen jó országimázs lenne ..