Berta Sándor

Osztrák program a szélessávú internet-elérések növeléséért

A projekt mellett az Ausztriában található tizenegy legnagyobb informatikai és telekommunikációs vállalat kötelezte el magát.

Az ARGE Breitband Austria nevű kezdeményezésben részt vevő tizenegy cég szerint azért van szükség az együttműködésükre, hogy minél előbb megvalósulhasson az információs társadalom Ausztriában is. Mindehhez azonban mindenekelőtt szükség van a szélessávú internet-hozzáférések számának a növelésére, illetve az osztrák kormánynak is ki kell dolgoznia egy megfelelő szélessávú internet-stratégiát. A tizenegy cég a Telekom Austria, a Microsoft, a Cisco, az IBM, a SAP, a Siemens, az Alcatel, az UTA, a UPC Telekabel, a Kapsch és a HP. Az ARGE Breitband Austria a nagy-britanniai és a finnországi példát akarja követni, ami azt jelenti, hogy a tizenegy vállalat egy stratégiai tervet fog kidolgozni, amelyet később ajánlásként megküldenek majd az osztrák politikai és gazdasági vezetőknek.


Mint azt Rudolf Fischer, a Telekom Austria első embere és a kezdeményezés életre hívója elmondta, Ausztria bizonyos területeken, mint például az elektronikus kormányzásban Európa éllovasának számít, ugyanakkor más szegmensekben - mint például a szélessávú internet-hozzáférések száma - már nincs ilyen kedvező pozícióban. Az informatikai és telekommunikációs kiadások tekintetében például egy osztrák állampolgár évente "csak" 1600 eurót költ, ami az európai uniós átlagot figyelembe véve átlag alattinak mondható. Ráadásul a szélessávú internet-elérések száma is "csupán" 37 százalékkal nőtt. Ezzel szemben ugyanez az arány Nagy-Britanniában 120, Svédországban pedig 74 százalék volt.

Azzal, hogy az internet-ellátottság nem fejlődik a kívánt mértékben Ausztria a 17. helyre csúszott vissza a Világgazdasági Fórum rangsorában is, míg a technológiai részrangsorban már csak a 27. helyet foglalja el. A program fő célja éppen ezért nem is lehet más, mint az úgynevezett digitális szakadék megszüntetése. Bár a szélessávú internet-ellátottság az infrastruktúrát tekintve az országban elvileg 80 százalékos, ám a ennek ellenére a tizenegy cég úgy véli, főleg a hátrányos helyzetű régiókban van még mit tenni, ilyenek például a hegyi falvak.

Az ARGE Breitband Austria célkitűzései között szerepel, hogy Ausztria az elkövetkező években a korszerű információs- és a kommunikációs-technológiákat leginkább használó első három európai ország közé kerüljön. Mindez azt jelenti, hogy 2006-ra a háztartások 60, míg 2008-ra a 75 százalékában kell lennie szélessávú internet-hozzáférésnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #2
    ilyen nálunk ménincs?+!!
  • Xboxman #1
    szegény hunnen:)