SG.hu·

Olcsó számítógép az elmaradott országoknak

Raj Reddy, a Carnegie Mellon Egyetem professzora - aki a mesterséges intelligencia terén végzett úttörő munkájával kiváltotta a tudományos társadalom elismerését - egy új, rendkívül olcsó PC-vel enyhítené a szegényebb társadalmi rétegek lemaradását.

A professzor tervei szerint a PCtvt - amely vezetéknélküli adaptere révén a világhálóra is felcsatlakozhatna - mindössze 250 dollárból összeállítható, így az a négy milliárd ember is különösebb erőfeszítés nélkül juthatna hozzá, akiknek éves keresete nem haladja meg a 2000 dollárt. Véleménye szerint egy ilyen számítógép óriási piacra találna a fejlődő országokban, és még az analfabétizmus magas aránya sem lenne akadály, hiszen a PCtvt - amely televíziós, vagy akár telefonos funkciót is betölthetne - egy távirányítóval is könnyedén irányítható.

Reddy a Microsoft, a TriGem - jelentős koreai PC-gyártó -, különböző indiai intézmények, és a Berkeley Egyetem kutatóinak támogatásával valósítaná meg a tervet, amelynek révén az elmaradott területek lakossága is bekapcsolódhatna a digitális világ életébe.

Természetesen nem Reddy javaslata az első olyan próbálkozás, amely a fejlődő országok lakosságának digitális felzárkóztatását tűzte ki céljául, a PCtvt terve viszont egy pontban különbözik a korábban felvetődött elképzelésektől. A professzor ugyanis őszintén hisz abban, hogy még a legszegényebb országok is jelentős felvevőpiaccá válhatnak, így a nagyvállalatok újabb bevételi forrásra tehetnek szert.

Az év elején Reddy megállapodott a TriGem képviselőivel egy teljesen működőképes prototípus leszállításáról, és egyben arra kérte a Microsoftot, hogy egy olcsó Windows operációs rendszerrel biztosítsák a számítógép szoftveres hátterét. A professzor reményei szerint az első száz PCtvt novemberben állhat munkába Indiában és néhány szomszédos országban. A Kalifornia Egyetem szakemberei ez idő alatt folytatják kutatásukat, amelynek célja egy olyan gyors vezetéknélküli technológia kidolgozása, amely az elmaradott országokban is gazdaságosan kiépíthető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62004. 08. 17.. 00:05||#5
Hát hatvanból télleg megvan egy kafa kis gép, monnyuk monitor nélkül, de újjonnan, és még az áfa is rajta van!
De gondolom azé PCtv, mert a szegény maszály harcos a szélesképernyõs Sanyi tvjén tud vele szélesszáju netezni!

Szal, net. Az addig renbe, hogy adnak az éhezõknek a nemlétezõ tvjük mellé egy szg-t, de a netet azt, hogy oldják meg? A helyi pásztorfiú fog másodállásban az adatcsomagokkal futkosni?

Szerintem ezeknél a fejlõdõknél, meg ráadásul meg még egyenlõtlenebbül oszlanak meg a jövedelmek, mint nálunk. Az nem úgy van, hogy az ország teljes nettó jövedelmét leosztjuk és akkor nahát az jön ki, hogy fejenként az 2000 dollár, és örülünk, mert a birkapásztor is megveszi a gépet.

Azokban az országokban, a bányaigazgató az bizony keres évi 2000 000$-t, a bányászok is monnyuk évi 500$-t. A lakosság nagyobbik része meg szépen cserekereskedelmet folytat!

Hát ebbõl bizony nem gazdagszik tovább a mikrofos!
© 3P2004. 08. 16.. 22:26||#4
Természetesen használt cuccokra épitve írtam az elõzõ árakat....
© 3P2004. 08. 16.. 22:26||#3
Hát egy távírányítóval irányítható "set top box" helyett 50-60e Ft-ért már jobb gépet is kapni.
Ennyi pénzért türhetõen jó rendes PC-t kapni, sõt tovább megyek akár ennek felébõl 25-30e Ft-ból össze lehet rakni olyan PC-t, amivel simán lehet netezni, sõt irodai munkára is elmegy még Win95-tel, s egy 97-es Office-val, vagy ezek alternativájával. Szóval ez a 50-60 rugó nekem nem tünik olyan hû, de tuti árnak egy ilyen erõsen korlátolt tudású ketyeréért...
© dduma2004. 08. 16.. 20:49||#2
én meg vegyem a gépem teljes áron...
© [HUN]PAStheLoD2004. 08. 16.. 16:59||#1
na , talán mi is kapunk :D