Berta Sándor

Feladta magát a Német Kereszténydemokrata Párt weblapjának feltörője

A Német Kereszténydemokrata Párt, a CDU egyik weboldalán - egy gombafelhõt ábrázoló kép kíséretében - sokáig az volt olvasható, hogy el fog pusztulni Erftstadt városa.

Jelentkezett az a hacker, aki így viccelõdött az északrajna-vesztfáliai település megsemmisítésével. A férfi a saját elmondása szerint elõször csak szórakozásból akarta "kiradírozni" a térképrõl az Eifel-hegységben fekvõ kisvárost. Mindezt "be is jelentette" az ominózus gombafelhõt ábrázoló képpel mellékelve a CDU körzeti frakciójának a honlapján. A hacker két héttel az eset után jelentkezett, mivel félt a felelõsségrevonástól és személyesen akart bocsánatot kérni tettéért. Mindezt Michael Arntz, a párt kerületi vezetõje idõközben szintén megerõsítette. A pártvezetõ elmondása szerint a férfi kényelmetlenül érezte magát.


Azóta kiderült, hogy az akció annak volt köszönhetõ, hogy az elkövetõ elfogyasztott néhány sört és ettõl "oldott állapotba került", ám semmi köze nincs a CDU-hoz. Mint a politikus elmondta: a férfi véletlenül bukkant az interneten a körzeti CDU-frakció weboldalára és az ötlet spontán fogalmazódott meg benne.

Mindenesetre Michael Arntz és Erfstadt lakói nem túlzottan haragtartó emberek és bár kétségtelenül nem örültek a "morbid tréfának", ám békében váltak el az úriembertõl. Mint a politikus megjegyezte: "Peren kívüli megállapodást kötöttünk, innentõl kezdve nem foglalkozunk tovább az üggyel." A támadó a körzeti frakció határidõ-kimutatását módosította. A manipuláció után a listában az volt olvasható, hogy július 20-án el fog készülni az X3FS55H2 nevû atombomba. Július 21-ére pedig az idõpont-naptár egy Erfstadt légkörében végrehajtandó robbantási tesztet tüntetett fel. Michael Arntz július 22-én lezárta a kimutatást és kerestetni kezdte a hackert.


A nem mindennapi "tréfa" híre futótûzként terjedt el az interneten, a CDU körzeti frakciója és a CDU helyi kirendeltségei több ezer elektronikus levelet kaptak ezekben a napokban. Mindenesetre Erfstadt lakói bizonyára nem díjazták ennyire a "gombafelhõs viccet".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #2
    spontán hekk :D
  • comet #1
    hahaha