SG.hu·

A Sony bemutatta hordozható játékgépét és csökkentette a PS2 árát

A Sony az E3-mon tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az Xbox árcsökkentése miatt mostantól a PlayStation2 játékkonzol ára is esik 25%-kal, továbbá ismertették PlayStation Portable névre hallgató hordozható játékgépüket is, melyet elsősorban a 18-34 éves fiataloknak szánnak.

A PS2 az Egyesült Államokban 199 helyett 149 dollárba fog kerülni. "Véleményünk szerint a 2004-es év alapvető változásokat hoz az iparágban" - mondta Sony amerikai szórakoztatórészlegének elnöke, Kaz Hirai a komplexumban összegyült résztvevőknek. "Még nagyok a piac növekedési esélyei, ezért nyitni kívánunk a ritkábban játszó réteg felé is." Ez persze korábban nem volt így, áprilisban még a Sony saját előrejelzései szerint is 30%-kal kisebb eladásokkal kalkuláltak a 2005 márciusáig tartó üzleti évre. A cég valószinűleg ennek megakadályozására csökkentette ilyen drasztikusan konzolja árát, habár az is igaz, hogy az utóbbi két évben egyáltalán nem változtattak rajta.


Kaz Hirai, a Sony amerikai szórakoztatórészlegének elnökea PSP-vel

A Sony bemutatta a már egy évvel ezelőtt bejelentett PlayStation Portable-t is. A PSP bejelentése az utóbbi négy évet tekintve a Sony játékrészlegének legjelentősebb attrakciójának számit. Ez a szektor hozza a vállalat bevételeinek kétharmadát, és a játékok segítettek az óriáscégnek átvészelni a masszívan veszteséges elektronikai üzletág okozta hiányt.


A PSP mérete 170x74x 23 mm, tömege 260 gramm. Szélesvásznú kijelzője 4,3 col átlójú, 16 millió szín megjelenítésére képes, felbontása 480x272 pixel. A fekete színű, tenyérben elférő készülék képes drótnélküli hálózati kapcsolatot használni, akkumulátora használattól függően 2-10 órán át látja el árammal az eszközt. Memóriájának nagysága 32+4 Mb.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Sony munkatársai számtalan játékkal, és mivel a vállalat közlése szerint a mobil játékgépen DVD minőségű videókat nézhetünk, a SpiderMan 2 bemutató videójával prezentálták lejátszási képességeit. Hangjait az Inucubus rockbanda videóklipjével mutatták be. A cég célzottan a PSP számára egy új, a szabvány CD-nél háromszor több adatot tárolni képes UMD lemezt is kifejlesztett.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Hirai közlése szerint a Sony online területen sem hagyja magára a játékosokat, terveik szerint "minitranzakciókon" keresztül jutnának bevételhez, azaz a játékokhoz letöltött extrákért vagy más bónuszokért fizetni kell majd. "Ma még a pénzt nem termelő, egymás elleni játék a leggyakoribb, de már nem sokáig. Reményeink szerint még ebben az üzleti évben sikerül az online tartalmakból bevételt szereznünk" - mondta Hirai. Közlése szerint havonta 100 000 új online játékost terveznek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A PSP Japánban várhatóan 2004 végén, az Egyesült Államokban 2005 márciusában fog megjelenni. Hivatalos árat egyenlőre nem közöltek. Ken Kutaragi, a Sony elnöke szerint ezt szeptemberben, a tokiói játékkiállításon fogják megtenni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© janos6662004. 05. 12.. 22:17||#23
Hát ezért se adnék 1000Ft-nél többet.
© radeer2004. 05. 12.. 22:08||#22
Valóban eddig, a GBA SP volt a király handlet, fõleg egy f2a vagy akármilyen kártyával. Szerintem a Nintendo a DS fejlesztéssel rossz irányba ment el. Nem a két screen a lényeg, hisz tök felesleges, hogy felülnézetbõl is látom Mario-t vagy hogy az FPS-ben látom a mapot ki merre van...
A PSP gfx-e olyan baba + a sony konzolos múltja garancia a játékfejlesztõk platformváltására.
Engem már csak egy dolog fog érdekelni, miképp oldják meg a warez dolgot, mert ha ez megoldott lesz, akkor annyi kis apró vasat adnak el ebbõl, hogy nem fogják bírni gyártani :)
© TeszteloPontHu2004. 05. 12.. 20:48||#21
Kint éppen addig volt érdemes vásárolni, amíg nem voltunk EU tagok... Persze még most is megéri, de már nem annyira.
© Inquisitor2004. 05. 12.. 18:05||#20
Bocs Vers, de ez miként jön ide?
Azért ez még odébb van, meg más kaliber is :)
© Vers2004. 05. 12.. 16:53||#19
E3: A következõ generációs PlayStation processzorára épülõ munkaállomások várhatók az IBM-tõl
írta: Bodnár Ádám , idõ: 14:16

Az E3 szakkiállításon a Sony és az IBM bejelentették, hogy a következõ generációs PlayStation konzol "Cell" kódnevû processzorára épülõ munkállomásokat dobnak piacra, amelyeket a vevõk fejlett digitális tartalmak, például számítógépes animációk, filmek, játékok készítésére használhatnak. A Cell-alapú munkaállomás valójában nem más, mint egy egyedi fejlesztõeszköz a következõ generációs PlayStation konzolhoz.
hirdetés



A Sony és az IBM közölték, hogy a Cellre épülõ munkállomások elsõ prototípusai már 2004-ben elkészülnek. A hardvert az IBM, a szoftvereket és a fejlesztõi eszközöket a Sony tervezi. A Cell processzorra épülõ új PlayStation konzol várhatóan 2006-ban mutatkozik be a piacon.

Jim Kahle, az IBM processzorfejlesztésért felelõs egyik vezetõje elmondta, hogy a munkaállomásokkal kapcsolatos bejelentés azt mutatja, hogy a Cell fejlesztõi -- a Sony, a Toshiba és az IBM -- remekül haladnak a munkálatokkal. Az IBM képviselõje azonban nem árult el részleteket a chiprõl, sem arról, hogy milyen gyártástechnológiával készül, vagy hogy mikor indul be a sorozatgyártás.

A Cell chipet a Sony nem csak az új PlayStation konzolban, hanem más eszközökben is felhasználja. Kahle elmondása szerint idejének 20-30 százalékában azon gondolkodik, vajon milyen termékekben használható még a Cell.

© Inquisitor2004. 05. 12.. 16:28||#18
Te is biztos sokat foglalkozál ezzel, gondolom a NC romok a neten nem gyanusak? :)
Illetve lemezre tényleg nem ... megoldották máshogyan.
© Police882004. 05. 12.. 16:10||#17
úgy mint a gamecube minidiscjére =sehogy!
© bandia2004. 05. 12.. 14:44||#16
Valószínû:) Majd lógó ingben áll milliók elé:) Ezt ugye Te sem gondoltad komolyan:)
© Inquisitor2004. 05. 12.. 14:01||#14
Nem vagyok konzol pártoló, de nem kéne ezt elviccelni eberek.
Annak idején a Sony dobta ki A Walkman-t, és mekkora ötlet volt! És el is terjedt jól.
Na most a PSP ára kb. annyi lesz, mint az új csodás hordozható Video/MP3 lejátszóké, talán picit több. Cserébe PS2 szintû (majdnem) játékcsodákkal lehet rajta nyomulni, vagy nézhetsz filmeket, halgathatsz zenét vele BÁRHOL!
Mindezt cserélhetõ újraírható lemezen.
Én drukkolok a Nintendo-nak, de lehet az egyetlen igazán menõ piacot most bebukják, mert eddig a GB-GBA volt a trónon.
© Cat2004. 05. 12.. 12:14||#11
egy inch 2.54 cm, azaz 4.3 majdnem 11 centi