Berta Sándor

Amerikai szenátusi vita az internetelérési adóról

2003. november elsején járt le az a határozat, amely megtiltotta a világháló elérését sújtó adók megemelését, ezért újra az amerikai szenátus elé került az internetadók felemelésének ügye.

Most újra fellángolt a vita, amelynek az a fő kérdése, miszerint meghosszabbítsák-e a határozatot vagy megemeljék az adót? Lapértesülések szerint az amerikai szenátus tagjai - a tervek szerint - előreláthatólag a hét végéig döntenek a kérdésben. A határozat meghosszabbítása mellett kardoskodók szerint az dial-up, DSL (digital subscriber line), kábelmodem, vezetéknélküli illetve műholdas elérést sújtó adó kiszabása, illetve megemelése könnyen negatív irányba befolyásolhatná a világháló fejlődését.

Ron Wyden szenátor szerint ez a mostani szavazás fog dönteni arról, hogy az internetet használó minden egyes magánszemély és vállalat elektronikus leveleit, a Google-kereséseket, az internetes oldalakat és az úgynevezett Instant Messaging szolgáltatásokat sújtó adót felemeljék-e vagy sem. John McCain szenátor, az arizonai szövetségi állam képviseletében ezzel szemben egy kompromisszumot ajánlott a két félnek. A javaslata szerint a következő négy esztendőben továbbra is adómentes lenne a világháló, a négy év elteltével pedig újra elővennék és megvizsgálnák ezt a kérdést.

Kérdéses azonban, hogy az internetadó bevezetéséért és felemeléséért kampányoló szenátorokat meggyőzi-e ez a javaslat. Az ő indokaik is érthetőek, ennek a tábornak a tagjai ugyanis rámutattak: az adó nélkül az ágazatból az Egyesült Államoknak évente több milliárd dolláros bevételkiesése származik. Szerintük azokban az időkben, amikor az amerikai költségvetés és a gazdaság nehéz időket él át, akkor pont nem lenne szabad ilyen engedményeket tenni és eltekinteni az adó bevezetésétől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #9
    sújtó adó kiszabása, illetve megemelése könnyen negatív irányba befolyásolhatná a világháló fejlődését.

    kedves amerikai "bácsik" ha nálatok az áram elmenne lehet hogy azér' a zinternet nem állna ám csak úgy a fejére !
  • Hellhammer #7
    Számomra ez akkor is kb. az a szint, mint amit a magyar kormány megjátszott: azért kell az újabb 13 milliárdos megszorítás, mert nem szavazták meg a telefonadót, így kiesett bevétel van.
    Ezek szerint olyan adóval számoltak a költségvetésben még tavaly november környékén amiről még a hírekben sem hallotál (asszem a tervezetet februárban nyújtották be), és korántsem volt biztos, hogy lesz belőle bevétel. Ez vagy nagy dilettantizmus, vagy irdatlan nagy erköcstelenség kategória...
  • Alexease #5
    Ez az ado nem kozvetlenul a felhasznalo fele iranyul, hanem a szolgaltatok fele. Eddig ok fizettek kevesebb adot a bevetelbol, hogy olcsobban tudjanak net-et szolgaltatni, jobban elterjedjen stb.
  • Hellhammer #4
    Milyen bevételkiesésről beszélnek, ha eddig bevétel sem volt?

    ...elektronikus leveleit, a Google-kereséseket, az internetes oldalakat és az úgynevezett Instant Messaging szolgáltatásokat sújtó adót...

    Húbazz ez nagyon kemény. A Google tulajdonosai biztos jól alszanak mostanában. Mennyire zsír lenne, hogy a google-n a keresésre kattintva feljön egy pop-up, hogy ez a keresés önnek x $-ba fog kerülni, folytatni kívánja? :)
  • HuAn82 #3
    Abba kellene hagyni a háborúsdit és nem lenne szükség ilyen adókra.
  • lck #2
    Na remélem ezt a Kormányból senki sem olvassa !
  • exHumano #1
    Jópofa, hogy ilyenkor mindig a bevételkiesésről papolnak. Kedves szenátor urak, van annak a mérlegnek egy pozitív oldala is!
    Röhej!