Spencer

A verseny folytatódik: 400 GB-os merevlemez a Hitachitól

A Hitachi Global Storage Technologies várhatóan napokon belül sort fog keríteni legújabb nagy kapacitású merevlemeze bejelentésére, mely újdonság nem kevesebb mint 400 órányi videóanyag tárolására alkalmas.

A Hitachi Deskstar 7K400 névre keresztelt ATA (Advanced Technology Attachment) interfészes winchester 400 GB-os adattároló kapacitással rendelkezik, a beleszerelt lemezek 7200-as percenkénti fordultszámon pörögnek. A meghajtó mind hagyományos párhuzamos ATA, mind pedig újgenerációs SATA (Serial ATA) interfésszel rendelkező változatban elérhető lesz. Különböző források tudni vélik, hogy a 400 GB-os behemótot a Hitachi partnerei már javában tesztelik és amennyiben minden jól megy, akkor néhány hónapon belül megjelennek majd a kereskedelmi forgalomban az első olyan DVR (Digital Video Recorder) eszközök, melyekben ez az új Hitachi merevlemez teljesít szolgálatot.

A gyártó a Deskstar 7K400-at, mint a világ legnagyobb tároló kapacitással rendelkező 3,5 colos méretű ATA interfészes winchesterét kívánja reklámozni. A Hitachi ezt joggal teheti, ugyanis ebben a kategóriában jelen pillanatban kapacitás tekintetében 320 GB jelenti a maximumot. A jelenlegi rekordtartó a Maxtor kínálatában lelhető fel, és tudni kell róla, hogy nem 7200-as, hanem csak 5400-as percenkénti fordulatszámmal rendelkezik. John Monroe, a Gartner piackutató cég elemzője úgy vélekedik, hogy a legnagyobb kapacitású merevlemezek esetében nem lehet olyan magas fordulatszámot alkalmazni, mint a kisebb modelleknél. Monroe szerint a 3,5 colos méretű, ATA interfészes winchesterek közül csak a 250 GB-os, vagy annál kisebb kapacitású modellek esetében alkalmazható a magasabb fordulatszám.

Tudni lehet, hogy a Deskstar 7K400-nak a Hitachi Global Storage Technologies mind a vállalati számítógépes piacon, mind pedig a fogyasztói elektronikus eszközök piacán komoly szerepet szán. A Hitachi kínálatában egyébként most is fellelhetők olyan merevlemezek, elsősorban 250 GB-os modellek, melyeket a DVR gyártók előszeretettel alkalmaznak. A napokon belül debütáló 400 GB-os újdonság egyébként 400 órányi normál videoanyagot, illetve 45 órányi HDTV minőségű videót képes tárolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • janos666 #18
    Minek defragmentelni az egész winyót? A filmeknek pl bőven jó ha >30000 darbkába vannak és nézhetők, kiírhatók. Csak a gyakran használt fontos fileokat éri meg összepakoltatni.
  • gz8 #17
    Már látom a medvét...
  • Inquisitor #16
    "A HDD-k kapacitása 2006 ra elérik a 600-700 Gb-os kapacitást. Előre lehet őrülni.:)"
    A hírben az szerepelt pár hete, hogy az ÁTLAGOS vinyó mérete lesz ekkora.
    Lenne egy fogadásom, hogy 2004 közepe elött lesz sorozatban gyártott 500GB HDD, és még ebben az évben lesz 800-as is.
  • Mike at home #9
    vagy megsem
  • Mike at home #8
    normal videoanyag: 1 ora 1 giga?
    ilyen keves lenne, miota?
  • Reggel #7
    Hát nem tudom ki hogy van vele, de én a mai
    sávszélességnél se tartom túl nagynak azt a
    400GB-ot.
  • Fro5t #6
    A HDD-k kapacitása 2006 ra elérik a 600-700 Gb-os kapacitást. Előre lehet őrülni.:)
  • Cat #4
    valamivel el kell adni az új termékeket, bár csodálkozom hogy valakit még érdekelnek ezek
    a mai sávszélességek mellett semmi értelme otthonra terrás adatbázisokat építeni, ráadásul iszonyat megbizhatatlanok
  • Borg #3
    Inkább a megbízhatóságuk nőne ilyen mértékben...