Berta Sándor

Drága lesz az internet a CeBIT-en

Meglehetősen drága lesz a világháló használata a hannoveri kiállításon. A CeBIT az egyik legismertebb évente megrendezett számítástechnikai és informatikai szakkiállítás.

Bár tény és való, hogy a számítástechnikai kiállítások iránti érdeklődés évről-évre csökken, azért a piac szereplői közül igen sokan még mindig ellátogatnak Hannoverbe és szinte minden vállalat figyel az ott elhangzottakra. A hagyományosan minden esztendő tavaszán megtartott eseményre évente több tízezren kíváncsiak, és a CeBIT az új év első jelentősebb szakmai rendezvénye. Sokan afféle "év elejei termékbemutatónak" fogják fel a CeBIT-et, nem is alaptalanul.

A CeBIT-en történtekre mindig kettőzött figyelemmel figyel a média is, így nem csoda, hogy újabb ügy borzolja a kedélyeket. Természetesen már esztendők óta igénybe vehető az internet-hozzáférés a kiállítás ideje alatt, akár egyetlen órára is. Az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve, tavaly és az idén is már a világháló elérhető vezetéknélküli hálózati eszközökkel is.

A WLAN-technológia egyre inkább területet hódít a hagyományos vezetékes technikákkal szemben, éppen ezért furcsa, hogy az idén a tavalyiaknál drágábban lehet majd internetezni. 2003-ban a CeBIT-en egyetlen óra szörfölés a világhálón vezetéknélküli eszközökkel 7,50, négy óra 15, tíz óra 30, míg egy folyamatos használatot biztosító bérlet 200 euróba került. Ezzel szemben az idén egy óra internet már 10, négy óra 35, míg tíz óra 85 eurót kóstál. A CeBIT egyik szóvivónője szerint a 130 százalékos áremelésre azért volt szükség, mert tavaly jóval az ár alatt értékesítették a vezetéknélküli hálózati hozzáféréseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aDannyBoy #6
    az lenne pedig a jo :)
    hegyaljan az egesz varosban lenne wlan :)
    mondjuk a press reszlegen lehet nem lenne hulyeseg
  • gz8 #1
    Szinte ingyen van... Két folyamatos bérlet rendel!