SG.hu·

600 GB-os merevlemezek 2007-ben

'Pár éven belül ötszáz GB-nál nagyobb tárolókapacitásúak lehetnek majd az átlagos számítógép-merevlemezek' - nyilatkozta Mark Geenen, a Trendfocus piackutató cég igazgatója a merevlemezcégek nemzetközi konferenciáján.

Mark Geenen, a Trendfocus piackutató cég igazgatója az International Disk Drive Equipment and Materials Association (IDEMA) szövetségben elmondott beszédében kiemelte: néhány esztendővel ezelőtt még alig pár száz MB-osak voltak a PC-k háttértárolói. Ma ugyanez az érték maximum 200-300 GB, míg 2007-ben már könnyen dupla ekkora tárolókapacitású, 500-600 GB-os HDD-ket találunk majd a számítógépekben.

Geenen szerint ugyanez az érték a notebookok esetében 2007-re könnyen 300 GB is lehet majd. Hasonlóan teret fognak hódítani a mobiltelefonok vagy a PDA-k számára kifejlesztett, akár 20 GB-os merevlemezzel rendelkező Microdrive-ok is. A szakember szerint a különböző adattárolók iránti kereslet még hosszú ideig olyan mértékű lesz, hogy szükség lesz az egyre nagyobb merevlemezekre és más adattárolókra. Ez a folyamat kihatással lesz az tárolóeszközöket fejlesztő iparra is és jó néhány esztendeig folyamatos munkát fog biztosítani az e szektorban lévő vállalatok számára.

Geenen szerint a winchesterek előnye többek között az olcsóságuk, ami viszont nem mondható el például a flash memóriákról. A szakember úgy véli, hamarosan megjelenhetnek az olyan új technikák, amelyek segítségével az adattárolási kapacitás elérheti a terabit/négyzetinches értéket is. Ez azt jelenti, hogy egy terabit adat fér majd el egy 3,5 colos korongra, ami tízszer több, mint a jelenlegi adattárolási kapacitás.

A technológia előnye, hogy a jelenlegi termék-gyártósorokban is alkalmazható lesz. A merevlemezipar tervei szerint 2004-ben 300 millió különböző méretű és tárolókapacitású winchestert fognak elkészíteni. Ez 16 százalékkal több eszközt jelent, mint amennyi 2003-ban elhagyta a gyárakat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2004. 02. 13.. 13:43||#66
STONE AGE
És 200 pálya volt benne.
Haverom 178-as IQ-val SE tudta megcsinálni a 150 felettieket :)
Jó kis logikai játék volt.
© a_n_d_r_e_w2004. 02. 13.. 13:42||#65
OK
szívesen :)
© a_n_d_r_e_w2004. 02. 13.. 13:37||#63
[email protected] nem jó?
Oda ment :)
© a_n_d_r_e_w2004. 02. 13.. 13:35||#62
Bocs, most vettem csak észre a mail címedet.
Ha nem haragszol, már el is küldtem :)))
© a_n_d_r_e_w2004. 02. 13.. 13:24||#60
Egyébként stoneage
Tömörítve 324 kb, amúgy 574
© a_n_d_r_e_w2004. 02. 13.. 13:23||#59
Adsz egy mailt, el is küldöm :)
© dikki*yysw2004. 02. 13.. 13:16||#58
Adsz egy emilt majd írok a címével.
© dikki*yysw2004. 02. 13.. 13:12||#57
Hú, pár hónapja láttam egy haveromnál :)) Sajna nem tudom már a címét, de www.the-underdogs.org -on nézz szét.
© Mice2004. 02. 12.. 20:23||#52
ha az amelyikben a kanoosa, meg a tyranno, romack, meg többi nép volt, akkor igen

koomba, meg nem tom meg mi volt
© Mice2004. 02. 12.. 20:22||#51
nekem megvolt és nem fagyott, vmelyik korongon még él