SG.hu·

Tovább késik a Fossil Palm alapú PDA-karórája

A Fossil ismét elhalasztotta Palm operációs rendszerre épülő, nagy tudású PDA-karórája bemutatását.

A vállalat korábban azt ígérte, hogy 2003 közepén megkezdi a sokak által várva várt high-tech karóra forgalmazását, később pedig az idei év elejét jelölte meg debütálási dátumként. A Fossil munkatársai elmondták, hogy a már tavalyra ígért modell helyett egy annál nagyobb teljesítményű és egyben olcsóbb verzió lát majd napvilágot valamikor az idei esztendő közepén. A cég szóvivője utalt arra, hogy az elmúlt évben komoly gondok merültek fel a kéziszámítógép karórába szánt 1 colos képátlójú folyadékkristályos kijelző kapcsán. A Fossil LCD gyártó partnere, a Flextronics International egyszerűen képtelen volt olyan kijelzőt leszállítani, mely minőségi szempontból megfelelt volna a Fossilnak.


"Az elmúlt hónapokban arra kényszerültünk, hogy teljesen áttervezzük a terméket. A rendelkezésünkre álló időben jelentős mértékben növeltük a PDA-karóra teljesítményét, ezzel párhuzamosan pedig sikerült csökkentenünk a gyártási költségeket, így 2004 nyarán egy minden korábbinál versenyképesebb újdonsággal jelenhetünk meg a piacon" - nyilatkozta a vállalat szóvivője. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a továbbfejlesztett PDA-karórába a már említett Flextronics International, vagy esetleg egy másik gyártó szállítja majd az érintésérzékeny folyadékkristályos kijelzőket.

A Palm operációs rendszerre épülő úgynevezett Wrist PDA a Fossil állítása szerint minden olyan feladatot képes lesz végrehajtani, amire egy Palm alapokon nyugvó teljes értékű kéziszámítógép képes. A Fossil a jelenleg még fejlesztés alatt álló modell esetében a korábbiaknál nagyobb teljesítményre képes, kiváló minőségű alkatrészeket alkalmaz. A gyártási költségek hathatós csökkentésének köszönhetően a Palm alapú Wrist PDA az ígéretek szerint kevesebbe fog kerülni, mint a 275 dolláros áron kapható Fossil Sport, illetve a 295 dolláros Fossil Casual és Fossil Dress Wrist PDA.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!