Spencer

Egyre több elektronikus eszközbe szerelnek merevlemezt

Idén év végén, a karácsonyi vásárlási főszezonban minden korábbinál több olyan fogyasztói elektronikus eszköz talált gazdára, mely kisebb-nagyobb méretű integrált merevlemezzel van felvértezve.

A gyártók manapság lényegében már mindenfajta elektronikus berendezésbe integrálnak winchestereket, legyenek azok hordozható digitális zenelejátszók, DVD rekorderek, vagy éppen videokamerák. Ennek főképp a merevlemezek, illetve merevlemez alkatrészek gyártásával foglalkozó ázsiai cégek örülnek, hiszen bevételeik a közelmúltban rendkívül jelentős mértékben megugrottak. Ez pedig még csak a kezdet, ugyanis a piackutató cégek előrejelzései alapján elmondható, hogy míg idén 17 millió, addig 2006-ban már nem kevesebb mint 55 millió merevlemezes fogyasztói elektronikus eszközt adnak majd el világszerte.

A piaci szegmenst a japán székhelyű Toshiba dominálja, mely gyártó szállítja egyébként az Apple Computer népszerű hordozható audiólejátszójába, az iPodba szerelt miniatűr merevlemezeket. A Toshiba dominanciáját jól jellemzi, hogy a vállalat az 1,8 colos winchesterek piacán közel 98 százalékos részesedéssel rendelkezik. A hordozható digitális berendezések piacán ezen méretű merevlemezek a legnépszerűbbek, így többek közt az iPodban is 1,8 colos méretű adattároló kapott helyet. A kabátzsebben tökéletesen elférő iPod akár tízezer zenei felvételt is képes eltárolni, mostanság pedig már nem ritkák az olyan digitális kamerák sem, melyek beépített winchesterük révén 2-3 órányi nagyfelbontású videoanyagot is képesek rögzíteni.

Mint ismeretes, az asztali számítógépek piacán a 3,5 colos merevlemezek a legnépszerűbbek. Ezzel szemben az említett Toshiba meghajtók mindössze 1,8 colos mérettel rendelkeznek, de a japán cég laboratóriumaiban már javában folyik a 0,85 colos winchesterek fejlesztése is. Utóbbi újdonságokkal hamarosan mind a mobiltelefonok, mind pedig a kéziszámítógépek piacán találkozhatunk majd. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a 0,85 colos újgenerációs merevlemezek pontosan mikor, illetve milyen áron debütálnak majd a kereskedelmi forgalomban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #2
    kiváncsi vok egy 0.85" os vinyónak mekkora memóriája lesz.
  • Blackman #1
    Király cuccokat lehet kapni, a napokban tervezem, hogy veszek egy 512 Mb-os USB Disc-et.. akkora, hogy kulcstartónak is simán elmegy és az ára sem annyira húzós.