SG.hu

Csehország: harc a spam ellen - sokféleképpen

[Infinit] Csehországban is aggasztóan nő a spam aránya. Míg fél éve az összes e-mail 20 százaléka volt spam, most már minden harmadik levél kéretlen reklámüzenetet tartalmaz.

Tomas Pribyl, a Brnóban székelő AEC cég IT-biztonsági szakértője szerint az országban a világszerte megfigyelhető ütemben növekszik a - gyakran a szexuális teljesítmény növekedésével vagy a gyors meggazdagodás lehetőségével kecsegtető - spam aránya. A helyzet ráadásul minden bizonnyal tovább fog romlani, hiszen a Gartner előrejelzései szerint 2004 közepére a spam már a teljes email-forgalom 60 százalékát fogja alkotni.

Csehország - a nemrégiben spamellenes törvényeket alkotó nyugati kormányokhoz hasonlóan - a kéretlen reklámüzeneteket tartalmazó levelek tiltására készül. Novemberben készült el az Európai Unió direktíváját követő törvényjavaslat, és minden bizonnyal még az idén tárgyal róla a kabinet. A tervezett törvény értelmében a magánszemélyek és a cégek számára is csak előzetes beleegyezés után lehetne hirdetést tartalmazó e-mailt küldeni. A rendelkezés megszegőire pedig súlyos, 10 millió koronás (370 ezer dolláros) pénzbírságot is kiszabhatnak majd.

A törvényhozók igyekezete kevés lehet azonban, hiszen az üzleti szféra egy része egyelőre - úgy tűnik - nem mérte fel, milyen súlyos gondot jelent a spamáradat. A Raj Nemovitosti elnevezésű ingatlankereskedő cég például a spamszűrés egy sajátos, régimódi formáját választotta. A cég titkárnője jelenti ugyanis a kéretlen leveleket kiküszöbölő technológiát, hiszen rajta keresztül megy át a vállalat teljes levélforgalma, és ő van megbízva minden egyes e-mail e célból történő átvizsgálásával.

A spam problémájával komolyan az email-szolgáltatást végző cégek foglalkoznak, akikhez a felhasználók gyakran - és talán joggal - fordulnak a postafiókjaikba özönlő kéretlen levelekkel kapcsolatos panaszokkal. A Centrum.cz 20 százalékra becsüli a szervereiken átmenő email-forgalomban a spam arányát. A cég december elején üzemelt be egy új spamszűrő berendezést. Az Email.cz domént működtető ATC vezetője szerint náluk szeptemberben 40 százalék volt a kéretlen reklámlevelek aránya. Úgy érzi, hogy korlátozottak a szolgáltatók lehetőségei a harcban. A spam szűrésére alkalmas filterek rendkívül drágák.

Az ország EU-csatlakozásával életbe lépő új törvény fontos eszköz lehet a kéretlen levelek megfékezésében, ám sokan mégis szkeptikusak, hiszen a spam jelentős hányada az országhatáron túlról érkezik, ahová a cseh törvényvégrehajtás keze már nem ér el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    nem tudom mi olyan drága... inboxba a penis enlargement vagy free teens vagy africa és money szavakat tartalmazó leveleket törölni kell..