Spencer

HP: LCD televíziók, zenelejátszók, zenei szolgáltatások

Hewlett-Packardhoz közelálló források tudni vélik, hogy a világ egyik legnagyobb számítógépgyártójaként nyilvántartott vállalat a jövő év elején folyadékkristályos televíziós készülékekkel kíván megjelenni a piacon, ezzel párhuzamosan pedig beindítja saját internetes zenei szolgáltatását.

A Hewlett-Packard márkanévvel ellátott szolgáltatásról tudni lehet, hogy nem maga a HP, hanem egy külsős cég fogja üzemeltetni, a szolgáltatás beindulását követően nem sokkal pedig meg fog jelenni a piacon a vállalat első hordozható digitális zenelejátszó berendezése is. A Hewlett-Packard képviselői várakozások szerint a januárban Las Vegasban megrendezendő CES (Consumer Electronics Show) szakkiállítás keretein belül rántják majd le a leplet az említett televíziós készülékekről, illetve a zenei szolgáltatásról.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Hewlett-Packard a többi nagy számítógépgyártó céghez hasonlóan egyre nagyobb figyelmet szentel a fogyasztói elektronikus eszközök piacának, mely piaci szegmens komoly új bevételi forrásokkal kecsegtet.

"A közeljövőben nagy hangsúlyt fektetünk majd a szórakoztató elektronikai iparra. Úgy gondolom, hogy idén a digitális fényképezőgépek a legkelendőbb termékek, jövő ilyenkorra viszont a különböző szórakoztató elektronikai eszközök is legalább ilyen népszerűek lesznek" - nyilatkozta Chris Morgan, a Hewlett-Packard alelnöke. Morgan elmondta, hogy a cég már jó ideje nagyon komoly érdekeltségekkel rendelkezik a kijelzőpiacon, vagyis mindenképp logikus lépésnek számít, hogy a vállalat meg kíván jelenni a folyadékkristályos televíziós készülékek piacán.

A hordozható digitális zenelejátszók piaca nem teljesen ismeretlen a vállalat számára, ugyanis a Compaq kínálatában korábban több ilyen termék is fellelhető volt. Mint ismeretes, a két cég két éve egyesült egymással, ezzel egy időben pedig a zenelejátszó eszközök kikerültek a vállalat termékskálájából. Szakértők úgy vélik, hogy a Hewlett-Packard most nagyon jó esélyekkel térhet vissza a digitális audiolejátszók piacára, ugyanis kiterjedt kereskedői hálózata révén nagyon komoly előnyöket élvez a kisebb konkurens gyártókkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #2
    nekem mindegy. :)
  • Chappy #1
    Jöhet