SG.hu

Ingyenes lesz az MTA által szerkesztett virtuális enciklopédia

[Budapest.hu] Bárki térítésmentesen hozzáférhet majd az interneten ahhoz a hatalmas tudásbázishoz, amelyet Magyar Virtuális Enciklopédia (www.enc.hu) néven fejleszt a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutató Intézetének igazgatója, Nyíri Kristóf vezetésével egy tudóscsapat.

Elkészült a Magyar Virtuális Enciklopédia első 150 címszava - jelentették be egy mai sajtótájékoztatón. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutató Intézete, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) együttműködésében megvalósuló digitális enciklopédiát Csepeli György, az IHM politikai államtitkára és Nyíri Kristóf, a kutatóintézet igazgatója mutatta be. Nyíri szerint a virtuális enciklopédia nagy előnye a hagyományos nyomtatott kiadványokhoz képest, hogy folyamatosan frissíthető, multimediás és hipertextes - mint az emberi agy.

A virtuális enciklopédia előkészítése az idén tavasszal kezdődött, a lényegi munka, az első 150 címszó összeállítása nyolc-tíz hét alatt készült el. Az MTA és az IHM együttműködési megállapodása szerint a projekt 2005 végéig tart, addigra - a tervek szerint - 3200 címszó kerül be az enciklopédiába. Nyíri Kristóf reményei szerint a munkát nem kell abbahagyniuk és tartalma a 2005-ös év után is bővülhet. Az enciklopédia témaköreinek gondozására 60 tudóst kértek fel, az egyes szakterületek legkiválóbbjai közül. A szerkesztők várják a felhasználók - tartalomra, formára - vonatkozó észrevételeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!