SG.hu·
Fénysebességgel működő processzor
Egy izraeli vállalatnak, a Lensletnek sikerült kifejlesztenie egy olyan újgenerációs processzort, mely szilícium helyett optikai megoldásokra épül, ily módon pedig a korábbiaknál gyorsabb, fénysebességű működésre képes. A Lenslet munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy az újfajta optikai processzort a nemzetbiztonság, a hadsereg, valamint a különböző multimédiás és kommunikációs megoldások fejlesztésével foglalkozó cégek egyaránt sikerrel használhatják majd.
Az optikai elven működő processzorok mind a nemzetek, mind pedig a vállalatok számára rendkívüli fontossággal bírnak - nyilatkozta Avner Halperin, a Lenslet üzletfejlesztési részlegének alelnöke. A fénysebességgel történő adatfeldolgozás fokozott biztonságú reptereket, autónom működésre képes katonai rendszereket, kiváló minőségű multimédiás megoldásokat és fejlett, következő generációs kommunikációs termékeket fog eredményezni - mondta Halperin.
Véleményem szerint ezzel legalább húsz évet léptünk előre a digitális hardverek fejlődésében - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Aviram Sariel, a Lenslet alapítója és egyben elnök-vezérigazgatója. Sariel elmondta, hogy a DSP (Digital Signal Processor) chipből, valamint egy hozzá csatlakoztatott optikai gyorsítóból álló újfajta processzor másodpercenként nem kevesebb mint 8 billió utasítás végrehajtására képes, ily módon egymaga képes felvenni a versenyt a több processzorral felvértezett szuperszámítógépekkel, és mintegy ezerszer gyorsabb a manapság forgalomban lévő hagyományos processzoroknál.
Asaf Schlezinger, a vállalat egyik projektvezetője elmondta, hogy az újgenerációs processzor jelenlegi állapotában meglehetősen nagy méretekkel rendelkezik, azonban amikor a Lenslet néhány hónapon belül megkezdi a termék szállítását, annak mérete körülbelül 15 x 15 x 1,7 centiméter lesz. Körülbelül ötévnyi fejlesztőmunka szükséges ahhoz, hogy optikai processzorunk a mai hagyományos processzorokéhoz hasonló méretekkel, egyetlen egyszerű tokozásban kerülhessen forgalomba - mondta Schlezinger, aki az újgenerációs processzor kereskedelmi áráról, illetve piaci debütálásának pontos időpontjáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni.